Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Aczél Zoltánt szabadlábra helyezték

A bíróság szabadlábra helyezte Aczél Zoltánt, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás Sopron Bank jelenlegi, a Siófok korábbi vezetőedzőjét, akit november 30-án, a Videoton elleni Magyar Kupa-mérkőzést követően vettek őrizetbe, mert kötelességszegés és vesztegetés gyanúja merült fel vele szemben.

"Meg tudom erősíteni a hírt, mert megkaptuk a Fővárosi Bíróság végzését az ügyben - nyilatkozta az MTI-nek Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. - A bíróság úgy ítélte meg, hogy az eddig közölt megalapozott gyanú fennáll Aczél Zoltánnal szemben, de nem indokolt a kényszerintézkedés, mert büntetőeljárás oly mértékben előrehaladott állapotban van, hogy részéről a meghiúsításának veszélye már nem áll fenn."

A szóvivő új fejleményként elmondta, hogy a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatban ezen a héten három volt siófoki labdarúgót hallgattak ki gyanúsítottként, de neveket, sőt egyelőre még monogramokat sem közölt.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×