Infostart.hu
eur:
363.1
usd:
325.7
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Hosszú hétvége - BRFK: 28 elfogás, 26 szabálysértési feljelentés

Csaknem 30 embert fogtak el a fővárosi rendőrök a halottak napi hosszú hétvége eddig eltelt három és fél napja alatt, elsősorban a budapesti temetők és pályaudvarok környékén.

Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője kedden, mindenszentek napján az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett: több mint 1100 rendőr van szolgálatban nemcsak a temetők, hanem a pályaudvarok, nagyobb tömegközlekedési csomópontok területén is.

A fokozott ellenőrzések során kedd délig 28 embert fogtak el a rendőrök, köztük 18 körözött személyt, 10 esetben pedig különböző bűncselekmények - így például lopás, grafitizés, garázdaság és kábítószerrel való visszaélés - elkövetése miatt. Hozzátette, rajtuk kívül előállítottak 10 embert egyebek mellett engedély nélküli árusítás, a KRESZ megszegése és viráglopás miatt.

A szóvivő elmondta, az elfogások és az előállítások főképpen az új köztemető, az óbudai és az újpesti sírkert környékén, valamint a Nyugati és a Déli pályaudvarnál történtek.

Az eltelt három és fél napban 26 szabálysértési feljelentés született: 14 esetben a közlekedés rendjének megsértése - például vezetés közbeni telefonálás, lejárt jogosítvány -, 12 alkalommal pedig a közrend elleni szabálysértés miatt, így például az arra ki nem jelölt helyen való dohányzás vagy szemetelés miatt. Ezzel kapcsolatban Horváth Katalin Fanni megjegyezte, hogy a fokozott ellenőrzés keretében minden típusú jogsértéssel szemben fellép a rendőrség, nem csupán például a viráglopások ügyében.

A BRFK munkatársai eddig 153 ezer forintnyi helyszíni bírságot szabtak ki - közölte.

Szólt arról is, hogy a rendőrök nyolc esetben hívtak mentőt a temetőkben rosszul lett idős emberekhez.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×