Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.04
bux:
129728.5
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Maffiózó volt a főkapitány-helyettes

Õrizetbe vették pénteken a lyoni rendőrség három vezető beosztású munkatársát egy korrupcióval, nemzetközi kábítószer-kereskedelemmel és pénzmosással kapcsolatos ügy nyomozása keretében, miután előző este már előállították a kapitányság második emberét, feleségét, valamint további három személyt. A gyanúsított nyomozók a bűnügyi rendőrségnek a szervezett bűnözéssel foglalkozó egységéhez tartoztak Franciaország második legjelentősebb városában.

Rendőrségi források szerint az ügy egy Párizsban tevékenykedő kolumbiai kokain-csempészbanda öt hónappal ezelőtti felszámolásával áll összefüggésben. A letartóztatás-sorozat hatalmas megdöbbenést váltott ki rendőri körökben, az 55 éves lyoni főkapitány-helyettes, Michel Neyret, ugyanis kiváló terepismerete és több évtizedes tapasztalata miatt országosan elismert bűnüldözőnek számított.

Párizsi vizsgálóbírók és a "rendőrség rendőrségének" nevezett nyomozati szerv (IGS) számára a több hónapos nyomozást és lehallgatást követően egyértelművé vált a meggyanúsított lyoni rendőrök kapcsolata a szervezett bűnözéssel. Volt, akit a szervezett bűnözői körök "mártottak be", másokat francia és olasz bűnözők árultak el - közölték a rendőrségi források, akik egyben óvatosságra is intettek, mert a feltételezések szerint a nyomozás még "tartogathat meglepetéseket", és kiterjedhet más déli városokra, például Marseille-re és Nizzára is.

Csütörtökön Genfben több banknál és pénzügyi intézménynél végeztek házkutatást a francia rendőrség kérésére. A Le Monde értesülése szerint a lyoni főkapitány-helyetteshez kapcsolható pénzügyi hálózat működhetett Genfben: a feltételezések szerint a svájci bankszámlákra érkeztek a kábítószer-kereskedelemből származó korrupciós pénzek.

Közben a dél-franciaországi Cannes-ban egy harmincéves férfit is őrizetbe vettek, aki korábban már csalás bűntette miatt állt bíróság előtt. A gyanú szerint a nemzetközi kábítószer-kereskedelemmel is kapcsolatban álló férfi luxusautókat (Ferrari, Rolls Royce) bocsátott a lyoni főkapitány-helyettes rendelkezésére, amikor az a Cote d'Azur-ön tartózkodott.

"Kétségbe vagyok esve, ez kataklizma" - közölte Claude Catto, a lyoni főkapitány, akinek helyettese volt a fő gyanúsított. Claude Guéant belügyminiszter azt közölte, hogy amennyiben az őrizetbe vett rendőrök bűnössége bebizonyosodik, "megfelelő szankcióban" lesz részük. "Az országos rendőrség minden segítséget megad az igazságszolgáltatásnak, hogy az ügyre teljes fény derüljön" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×