Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
111046.97
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Elásott emberek: Ausztriában fogtak el egy újabb gyanúsítottat

Újabb gyanúsítottat fogtak el a csepeli erdőben elásott emberek ügyéhez kapcsolódó gyilkossági ügyben szerdán; a férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tájékoztatása szerint Ausztriában, Bécsben fogták el.

Az NNI közleménye szerint az osztrák hatóságokkal együttműködve fogták el B. Zsolt 32 éves magyar állampolgárt, a férfi megalapozottan gyanúsítható annak a diósdi férfinak a megölésével, amely bűntettel B. Dragan szerb és Cs. János magyar állampolgárt már meggyanúsította az NNI.

Az újabb gyanúsítással háromra emelkedett azoknak a száma, akiket az ügyben emberöléssel gyanúsít a rendőrség.

Az eljárásban a Nemzeti Nyomozó Iroda augusztus közepén azt közölte: három ügyben vizsgálódnak, valamennyi a Csepel-sziget egy bizonyos területéhez kapcsolódik. "Személy elleni erőszakos bűncselekményekről van szó, és személyi összefüggés is van köztük, ugyanakkor egyelőre külön ügyként kezelik azokat" - mondta akkor Deme Tamás őrnagy.

Az első eljárás egy rablás, amelynek három gyanúsítottja van, a második az augusztus 11-én kihantolt négy holttest ügye, a harmadik pedig egy diósdi férfi meggyilkolása, a holttestét még nem találták meg. Ebben az emberölési ügyben, egy diósdi férfi egy évvel ezelőtti meggyilkolásával gyanúsították meg Cs. Jánost és B. Dragan 38 éves szerb állampolgárt. Õt az NNI tájékoztatása szerint ujjlenyomat alapján sikerült azonosítani.

Blic: a gyanúsítottat Szerbiában már többször elítélték

Bácsföldvári (Backo Gradiste) illetőségű az a szeb férfi, akit a magyar rendőrség a csepeli gyilkosságsorozat egyik elkövetőjeként őrizetbe vett. A Blic című belgrádi lap szerdai közlése szerint a 38 éves Dragan Bajicot Szerbiában már többször elítélték különböző bűncselekmények miatt.

"A szerb állampolgárságú Dragan Bajic a vizsgálat során, amelybe az FBI is bekapcsolódott, azt állította magáról, hogy macedón nemzetiségű, és egy 39 éves Aleksandar Mencev nevére szóló eredeti dokumentumot találtak nála. Fennáll a gyanú, hogy Bajic három álnevet használt" - olvasható a Blic internetes portálján.

Bajicot azzal gyanúsítják, hogy egy magyarországi házaspárral együttműködve a Csepel-szigeten kirabolt, majd élve eltemetett több embert. "A szörnyű bűncselekmény augusztus 11-én derült ki, amikor egy 31 éves romániai férfinak, akit Dragan Bajic és tettestársai kifosztottak, majd élve eltemettek, sikerült kiásnia magát, és elmenekült a helyszínről" - írja a Blic.

Az újság megszólaltatta a gyanúsított lánytestvérét, aki a vajdasági Bácsföldváron él.

"Dragant utoljára hét évvel ezelőtt láttam, a nagybecskereki börtönben. Nem sokkal később megszökött a börtönből, és azóta se nem láttuk, se nem hallottunk róla" - mondta a Blic munkatársának Nadica Bajic, akinek arról sem volt tudomása, hogy bátyját mivel gyanúsítják.

"Közülünk senki, a szülők sem tudják, mi van Dragannal. Ezért nem tudok többet mondani erről" - tette hozzá a nő, aki Dragan szűkebb családjának tagjaival együtt él Bácsföldváron.

Dragan Bajic viselt dolgairól Szerbiában vastag dossziéval rendelkezik a rendőrség. Tízegynéhány alkalommal elítélték már okirat hamisítás, autólopás, rablás és egyéb bűncselekmények miatt - írta a belgrádi Blic.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×