Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Megkezdődött Borovszky Tímea vesztegetési ügye a táblabíróságon

Megkezdődött a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön Borovszky Tímea, az egykori Oktatási és Kulturális Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatósága korábbi főosztályvezetőjének vesztegetés miatt indult büntetőpere; a másodfokú tárgyalást azonban júniusra halasztották tanúmeghallgatások miatt.

Borovszky Tímeát tavaly májusban a Fővárosi Bíróság két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és mentesítette őt a hátrányos jogkövetkezményektől. A döntés ellen az ügyészség képviselője súlyosbításért, a védelem felmentésért fellebbezett, így került az ügy a táblabíróságra.

Az egykori főosztályvezetőt azzal vádolják, hogy vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettét valósította meg azzal, hogy miután Hiller István akkori oktatási és kulturális miniszter megtagadta, hogy Borovszky Tímea beosztottjának a fizetését 50 ezer forinttal megemeljék, a vádlott arra kérte Nagy Attilát, a Katapult Mentorprogram akkori programigazgatóját, hogy a program számára a minisztérium által folyósított 45 millió forintos állami támogatásból a munkatársának 600 ezer forintot adjon át. A korábban eljáró elsőfokú bíróság szerint ezzel ellensúlyozták volna ki a munkatárs fizetésemelésének elmaradását.

A per csütörtöki tárgyalásán Nagy Attila tanúvallomásában elmondta: amikor egy négyszemközti megbeszélésen Borovszky Tímea megkérte őt, hogy fizessen a kolléganőjének, visszakérdezett, hogy mit tegyen. "Sikkasszam ki a programból?" - idézte fel a tanú a saját kérdését. Elmondása szerint Borovszky Tímea erre azt válaszolta, hogy "ügyes vagy, megoldod".

Nagy Attila azonban nem akart ennek eleget tenni, ezért a saját számlájáról vett fel 50 ezer forintos összegeket, abból 200 ezer forintot összetett, majd elvitte a kolléganőhöz, de végül nem adta át a pénzt, és a korábbi elsőfokú ítélet szerint Borovszky Tímea kolléganője sem tartott rá igényt.

Arról Nagy Attila és Borovszky Tímea is beszámolt, hogy ezt követően megromlott közöttük a korrekt munkakapcsolat. Borovszky Tímea szerint miután Nagy Attila négyszemközt közölte vele, hogy sikkasztott, ettől kezdve sem ő, sem a munkatársai nem kívántak vele négyszemközt beszélni. A felek viszonya olyannyira elmérgesedett, hogy Nagy Attila egy nyilatkozata miatt Borovszky Tímea rágalmazás miatt feljelentette. Ez ügyben jelenleg is eljárás van folyamatban a Fővárosi Bíróságon.

A volt programigazgató szerint "koncepciós ellenőrzést kapott" a mentorprogram a tárcától, ezt a csütörtöki tárgyaláson Borovszky azzal cáfolta, hogy tekintettel az állami támogatás mértékére, nekik kötelességük volt ellenőrzést végezniük.

A tárgyaláson Nagy Attila arról is beszélt: csak később szerzett tudomást arról, hogy azt a kolléganőt, akinek neki pénzt kellett volna juttatnia, valójában színlelt szerződéssel foglalkoztatták. A kolléganő megbízási szerződését még akkor megszüntették.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága tavaly júliusban jelentette be, hogy nem kívánja foglalkoztatni Borovszky Tímeát, és megszüntetik a munkaviszonyát. Az államtitkárság azt követően adott ki közleményt, hogy a Magyar Nemzet azt írta: a vesztegetés miatt elítélt, állásából felfüggesztett főosztályvezető továbbra is kapja csaknem 600 ezer forintos havi fizetését is, noha 2009 március óta nem végezhet munkát.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Kiegyezhet-e valaha a Nyugat Oroszországgal? – Van egy jó és egy rossz hír

Kiegyezhet-e valaha a Nyugat Oroszországgal? – Van egy jó és egy rossz hír

Gyarmati István nagyon fontos véleménycikket tett közzé, ahol egy új, általa csak eurázsiainak nevezett biztonsági rendszer létrehozása mellett érvel. A cikkben olyat mond, amit a 2022-es Ukrajna elleni nyílt orosz agresszió óta csak nagyon kevesen mertek kimondani, hogy olyan biztonsági rendszert kellene létrehozni az eurázsiai kontinensen, amelyik Oroszország biztonsági érdekeit is figyelembe veszi. Ahogy az amerikaiak mondanák, nem is tudnék ezzel a megállapítással jobban egyetérteni, hiszen ha abból az evidenciából indulunk ki, hogy Oroszország, akárhogy is alakul a háború, Európa szomszédja marad, abból az következik, hogy ha stabil nemzetközi biztonsági rendszert akarunk, akkor abból Oroszországot egyszerűen lehetetlen kihagyni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×