Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Romagyilkosságok: egyre zavarosabb a koronatanú vallomása

Szünetet kért és sírva ment ki a tárgyalóteremből Fehérné Nyalka Éva, aki továbbra is ellentmondásokba keveredik korábbi nyomozati vallomásaival a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat miatt indított büntetőügy szerdai tárgyalásán a Pest Megyei Bíróságon. A nő vallomása egyre zavarosabb, erre a bíró többször utalást tett.

A nő, aki mind a négy vádlott - Kiss Árpád és testvére, Kiss István, valamint Pető Zsolt és Csontos István - munkáltatója volt, és az elsőrendű vádlottal szerelmi kapcsolatban állt, már a keddi tanúmeghallgatásán is több ellentmondásba keveredett, ezért Miszori László tanácsvezető bíró a hamis vád és tanúzás jogi következményeire figyelmeztette, a nő kitérő válaszai miatt pedig bírságot helyezett kilátásba, az eljárás akadályozására hivatkozva.

A szerdai tárgyalás megkezdése után mintegy háromnegyed órával, miután a tanú többször zavarosan beszélt a tiszalöki gyilkosságot követő hajnalon történtekről, a tanácsvezető bíró megkérdezte tőle, kér-e tíz percet, hogy összeszedje magát. Az asszony igennel felelt, majd zokogva ment ki a tárgyalóteremből azon az ajtón, ahol a vádlottakat hozzák be. A bíró a nő után ment, majd két perc múlva visszatért a tárgyalóterembe, a tanú pedig "erőt gyűjtve" kint maradt, és pár perc elteltével tért vissza.

Fehérné Nyalka Éva még a nyomozati szakaszban, a kihallgatása során mind a 16 alkalommal részletesen beszélt a tiszalöki gyilkosság éjjelén történtekről, arról, hogy miért és hogyan nyújtott segítséget a testvérpárnak, amikor autójuk elakadt a sárban a menekülő útvonalon. A szerdai tárgyaláson viszont már azt mondta, hogy nem mindenre emlékszik, mert csak "képeket lát", és azért beszél most másként, mert meg van zavarodva.

A vádirat Fehérné nyomozati vallomásaira építve azt állítja, az elakadt autóból kivették a testvérek a fegyvereket, és munkaadójuk a saját autóján elvitte őket Debrecenbe, a Perényi 1 szórakozóhelyre, mindannyiuk munkahelyére, hogy elrejtsék a gyilkossághoz használt puskát és átöltözzenek, s a nő végig az autóban maradt.

A bíróságon ezzel szemben az asszony azt vallotta, ő is bement a szórakozóhelyre, hogy pénzt vegyen magához az autó kiszabadítására, és a Kiss testvérek nem öltöztek át, csak megmosakodtak, lemosták a cipőjüket. A férfiak csak a WC-be mentek be, ő pedig kávét főzött nekik - mondta a tanú.

Állítása szerint sem szatyor, sem hátizsák nem volt náluk, semmit nem tettek a csomagtartóba, azt fel se nyitották, és korábban azt vallotta, hogy akkor éjjel esett az eső. A bírósági tárgyaláson a nő már nem emlékezett esőre, csak arra, hogy esőkabátot vett fel. A bíró meglepetéssel hallgatta, hogy az asszony, amikor segítséget kért a traktorostól az elakadt autó kiszabadítására, felült a mezőgazdasági gépre, ugyanis erről a nő korábban egyszer sem beszélt.

A bíró többször figyelmeztette a hamis vád és a hamis tanúzás következményeire Fehérné Nyalka Évát.

A vádlottak többször a fejüket rázva, néha pedig elmosolyodva hallgatták korábbi munkaadójukat, akit elfogásuk éjjelén szintén előállítottak velük együtt, de aki csak tanúként szerepel az ügyben. Csontos István negyedrendű vádlott, aki a vád szerint a tiszalöki és a kislétai cselekménynél sofőrként segítette az elkövetőket, korábban lehetséges támogatónak nevezte meg Fehérné Nyalka Évát.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Kiegyezhet-e valaha a Nyugat Oroszországgal? – Van egy jó és egy rossz hír

Kiegyezhet-e valaha a Nyugat Oroszországgal? – Van egy jó és egy rossz hír

Gyarmati István nagyon fontos véleménycikket tett közzé, ahol egy új, általa csak eurázsiainak nevezett biztonsági rendszer létrehozása mellett érvel. A cikkben olyat mond, amit a 2022-es Ukrajna elleni nyílt orosz agresszió óta csak nagyon kevesen mertek kimondani, hogy olyan biztonsági rendszert kellene létrehozni az eurázsiai kontinensen, amelyik Oroszország biztonsági érdekeit is figyelembe veszi. Ahogy az amerikaiak mondanák, nem is tudnék ezzel a megállapítással jobban egyetérteni, hiszen ha abból az evidenciából indulunk ki, hogy Oroszország, akárhogy is alakul a háború, Európa szomszédja marad, abból az következik, hogy ha stabil nemzetközi biztonsági rendszert akarunk, akkor abból Oroszországot egyszerűen lehetetlen kihagyni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×