Infostart.hu
eur:
386.38
usd:
329.84
bux:
0
2025. december 22. hétfő Zénó

Börtönbüntetésre ítélte a bíróság Stohl Andrást

Két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Stohl András színész-műsorvezetőt az általa okozott közlekedési baleset miatt indított büntetőperben csütörtökön első fokon a Budakörnyéki Bíróság.

Bűnösnek mondta ki és letöltendő börtönbüntetésre ítélte Stohl Andrást a bíróság. A színésznek kell megfizetnie a perköltségeket is, s emellett három évre eltiltották a közügyektől, öt évre pedig a járművezetéstől.

"Csekély súllyal" vette figyelembe a bíróság azt az enyhítő körülményt, hogy Stohl beismerte a bűnösségét, mert ezt már csak azután tette, hogy voltak ellene bizonyítékok. Enyhítő körülmény volt az is, hogy K. Pál maradandó fogyatékossága enyhe fokú. Enyhítő körülmény volt még, hogy három gyermeket nevel - mondta indoklásában a bíró.

Nagyon erős súlyosbító tényező volt viszont, hogy megpróbálta másra kenni a felelősséget, hogy elhagyta a helyszínt azelőtt, hogy erre a kiérkező rendőrök engedélyt adtak volna. Az is súlyosbította a helyzetet, hogy hasonló ügyben volt már bűnös - indokolt a bíró.

A bíróság szerint nem lehet eleget tenni annak az ügyvédi kérésnek, hogy börtön helyett az enyhébb fogházba helyezzék Stohlt, valamint az sem, hogy a büntetés felét kelljen csak letöltenie. Amennyiben a bíróság enyhébb ítéletet hozna, akkor a bíró szerint nem érné el a célját a büntetés.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, Stohl András az ügyvédjével való rövid konzultáció után azt mondta, fellebbezni szeretne, enyhítést kér. A teremből távozóban senkinek nem nyilatkozott.

Súlyosabb lett a vád

Stohl Andrást súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolta az ügyészség. A vádat időközben az orvosszakértői vélemény alapján maradandó fogyatékosságot okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettére módosították.

A színész 2010. május 8-án hajnalban Fót közelében, szeszes italtól befolyásolt állapotban, a megengedettnél gyorsabban hajtva nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő másik két autónak. A karambol következtében egy ember súlyos, egy másik könnyű sérülést szenvedett. A baleset után a színész elhagyta a helyszínt, a rendőrök később otthonából állították elő, majd vért vettek tőle és kihallgatták. (Stohl vérében a szakértők drogot is találtak, de mivel a színész vállalta, hogy elterelésre jár, ezt a vádpontot ejtették).

A vádlott ügyvédje, Péchy Kristóf csütörtökön méltányos ítéletet, illetve felfüggesztett büntetést kért védencére. Stohl András pedig az utolsó szó jogán ismét bocsánatot kért tettéért.

Címlapról ajánljuk
A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.

Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

A szilveszteri tűzijátékozásnak számos veszélye lehet, ezért fontos, hogy mindenki alaposan olvassa el a használati utasításokat és csak engedéllyel rendelkező árusoktól vásároljon ilyen eszközöket – hangsúlyozta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. A szabályok szigorúak, területileg is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Elégedett a tárgyalásokkal Zelenszkij, Putyin távolabb tekintene a Donbasznál - Háborús híreink hétfőn

Elégedett a tárgyalásokkal Zelenszkij, Putyin távolabb tekintene a Donbasznál - Háborús híreink hétfőn

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint jól sikerültek a hétvégén Floridában lefutott ukrán-amerikai tárgyalások, míg a Kreml szerint az európai békejavaslatok csak rontanak a helyzeten. Az amerikai hírszerző ügynökségek közös nyilatkozata szerint Oroszország továbbra sem mondott le arról a céljáról, hogy egész Ukrajnát megszállja. A kijevi drónok ismét Lipeck katonai repülőterét támadták. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×