Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Szemérem elleni erőszakban nem bűnös - szerzői jogsértésben igen

Felmentette a bíróság a szemérem elleni erőszak vádja alól a mohácsi rajztanárt, ugyanakkor szerzői jogok megsértése miatt bűnösnek mondta ki Bosnyák Mihályt. Az ítélet nem jogerős.

Az ügyészség a férfit tizenöt rendbeli szemérem elleni erőszakkal, megrontással, továbbá - a lefoglalt számítógépén talált illegális szoftverek miatt - szerzői jogok megsértésével vádolta.

A vádirat szerint a rajztanár tizenkét év alatti, a felügyeletére bízott gyerekek sérelmére követte el tettét. Nemi vágyát kielégítve évek óta fajtalankodott a diákokkal az iskolai tanteremben, rajzszakköri foglalkozások alatt. Erre az adott alkalmat, hogy bizonyos foglalkozásokon csak egy-két gyermek vett részt.

A pedagógus nem közösült a diákokkal, de hogy mit is tett pontosan, azt nem hozták nyilvánosságra. A per ugyanis a kiskorú sértettel védelme érdekében zárt ajtók mögött zajlott.

A rendőrség az ügyben 2008 decemberében indított eljárást a tanár ellen, miután egy hatéves kislány édesanyja bejelentést tett. Az asszony vizelési problémákkal vitte orvoshoz gyermekét, és mint kiderült, a gond nem testi, hanem lelki eredetű. Az anya elbeszélgetett a lányával, s ennek során derült ki, mi történt vele az általános iskolában.

Így derült fény a bűncselekmény-sorozat egyre több részletére, és nőtt a sértettek köre is. A rendőrök a nyomozás során több száz embert hallgattak meg. A gyerekeket igazságügyi pszichológus, a bíróság által kirendelt nyomozási bíró és ügyész felügyeletével hallgatták ki.

A tanárt 2009 februárjában vették őrizetbe, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a férfit, aki szabadlábon védekezhetett. A mohácsi rajztanár tagadta az ellene felhozott vádakat.

A Mohácsi Városi Bíróság első fokon felmentette a férfit a szemérem elleni erőszak vádja alól, ugyanakkor szerzői jogok megsértése miatt elmarasztalta és pénzbüntetéssel sújtotta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Migrációkutató Intézet: folyamatos a migrációs nyomásgyakorlás, de már vannak előremutató eszközök ellene

Migrációkutató Intézet: folyamatos a migrációs nyomásgyakorlás, de már vannak előremutató eszközök ellene

Az MCC Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban arról beszélt, hogy egyre gyakrabban használják az EU-val szemben barátságtalan államok politikai nyomásgyakorló eszközként a bevándorlást, Európa viszont csak lassan és megfontoltan reagál, mert sokkal inkább meg van kötve a keze, mint az autoriter államoknak. Vannak azonban szerinte a kerítéseknél hatékonyabb módszerek is, mint például a „kapuőr államok létrehozása”.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Nő a feszültség Európa keleti határán: Fehéroroszország atomrakétákkal gyakorlatozott - Híreink az orosz-ukrán háborúból szombaton

Nő a feszültség Európa keleti határán: Fehéroroszország atomrakétákkal gyakorlatozott - Híreink az orosz-ukrán háborúból szombaton

Fehéroroszország és Európa között ismét nőtt a feszültség, miután Minszk Oroszországgal közös hadgyakorlaton szimulálta atomrakéták alkalmazását. A lépés Ukrajnában és a NATO-ban is éles reakciókat váltott ki. Aljaxandr Lukasenka a gyakorlatot követően ugyanakkor jelezte, hogy kész lenne tárgyalni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Mindeközben egyre több jel utal arra, hogy az ukrán dróngyártás olyan szintre léphetett, amely már komolyabb nyomást gyakorol Oroszországra. Cikkünkben folyamatosan követjük az orosz–ukrán háború legfontosabb fejleményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×