Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Kirabolták a románok a segítségkérésükre megálló autóst

Kirabolta a segítségükre siető autóst három román férfi a székesfehérvári elkerülő út felhajtójánál; a gyanúsítottakat elfogták és bűnügyi őrizetbe vették - közölte a rendőrség pénteken.

A külföldi rendszámú autó az út szélén parkolt, s az egyik külföldi összetett kézzel könyörögve az érkező autó elé állt. A kincsesbányai sofőr járművével megállt, majd az angolul elmondott kérésnek eleget téve segített betolni a másik gépkocsit - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Miközben a sofőr az idegen autót tolta, észrevette, hogy az egyik férfi kotorászik az ő járművében. Rákiáltott, mire a külföldiek egyike kést rántott, s feltartóztatta őt - tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados.

Mint kiderült, a megállított autós kocsijából ellopták a pénzt, a kocsijának a kulcsát pedig az árokba hajították. Az elmenekült tetteseket a szomszédos megyében, a pápai rendőrök fogták el.

A külföldiek ellen, akik tagadják a bűncselekmény elkövetését, csoportosan elkövetett rablás miatt indított eljárást a székesfehérvári rendőrkapitányság.

Az eset kapcsán a rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy a jó idő beálltával megjelentek az ilyen elkövetők, akik segítségkérést színlelve lopják meg a gyanútlan autósokat. A főkapitányság fontosnak nevezte, hogy az autósok a csomagtartóban helyezzék el az értéktárgyaikat, ha pedig elhagyják a kocsit, azt zárják be és vegyék ki az indítókulcsot.

Címlapról ajánljuk

Migrációkutató Intézet: folyamatos a migrációs nyomásgyakorlás, de már vannak előremutató eszközök ellene

Az MCC Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban arról beszélt, hogy egyre gyakrabban használják az EU-val szemben barátságtalan államok politikai nyomásgyakorló eszközként a bevándorlást, Európa viszont csak lassan és megfontoltan reagál, mert sokkal inkább meg van kötve a keze, mint az autoriter államoknak. Vannak azonban szerinte a kerítéseknél hatékonyabb módszerek is, mint például a „kapuőr államok létrehozása”.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×