Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Mennyit igényeltek jogtalanul vissza P. Koltai Gáborék?

Az Index.hu értesülései szerint nem 2,3 milliárd, hanem annál jóval nagyobb, 4,02 milliárd forintos támogatási igazolást vettek igénybe - részben fiktív filmgyártáshoz - a P. Koltai Gáborhoz és társaihoz köthető vállalkozások. Az internetes oldal úgy tudja, hogy a filmesek 2007 óta harmincöt filmről adtak le számlát a Nemzeti Filmirodának, hatalmas összegekkel. A csalással, adócsalással és magánokirat-hamisítással gyanúsított P. Koltai Gábort és két társát szerdán helyezték előzetes letartóztatásba.

Filmes cégeik vizsgálata után a Vám- és Pénzügyőrség a múlt héten gyanúsította meg P. Koltai Gábort és Imgrund Gábort, valamint harmadik társukat CS. Z.-t 2,3 milliárd forint értékű adócsalással és magánokirat-hamisítással. Az Index.hu azonban úgy tudja, hogy a három vállalkozás, amely harmincöt film gyártásába kezdett bele, összesen négymilliárd forintos közvetett támogatást vett igénybe az elmúlt három évben.

A 2,3 milliárd forintos összegből arra lehet következtetni, hogy a filmek valós költségvetése nagyjából 12,5 milliárd forint lehetett, hiszen a filmtörvény 2004-es elfogadása óta a filmet támogató cégek a teljes büdzsé húsz százalékáig adókedvezményre jogosultak az addig elszámolt és valamilyen módon kiegyenlített számlák után. Ebből következik, hogy a négymilliárdos támogatás húszmilliárdos költségvetést jelent.

A közvetett támogatás igénybe vételéhez arra sincs szükség, hogy a film elkészüljön, elegendő, ha a Nemzeti Filmirodának leadott dvd azt a fázist mutatja, ahol a munka tart - írja az Index.hu.

A portál arról is beszámolt, hogy a Filmsziget Kft. jogait 2007-ben vette meg P. Koltai Gábor a szüleitől, Pogány Judittól és Koltai Róberttől, ám a két színész 2009 márciusáig ügyvezető maradt.

Címlapról ajánljuk

Migrációkutató Intézet: folyamatos a migrációs nyomásgyakorlás, de már vannak előremutató eszközök ellene

Az MCC Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban arról beszélt, hogy egyre gyakrabban használják az EU-val szemben barátságtalan államok politikai nyomásgyakorló eszközként a bevándorlást, Európa viszont csak lassan és megfontoltan reagál, mert sokkal inkább meg van kötve a keze, mint az autoriter államoknak. Vannak azonban szerinte a kerítéseknél hatékonyabb módszerek is, mint például a „kapuőr államok létrehozása”.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×