Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Nevet változtatott a móri ügyben korábban megvádolt Hajdú László

Kovácsra változtatta nevét a móri bankrablás ügyében korábban megvádolt Hajdú László - hangzott el a megismételt másodfokú büntetőperben, a Fővárosi Ítélőtáblán kedden.

A nyolc és fél évvel ezelőtti, nyolc halálos áldozatot követelő bankrablás különböző büntetőeljárásai a közeljövőben lezárulhatnak: a jelenlegi vádlott, első fokon életfogytiglanra ítélt Weiszdorn Róbert ügyében decemberben hirdethet jogerős ítéletet a tábla. Januárban pedig várhatóan sor kerül a jogerős határozathirdetésre az ügyben korábban megvádolt Hajdú és Kaiser Ede elleni perekben is.

Kaisert első, majd másodfokon jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélték a móri nyolcas gyilkosság miatt, ám időközben előkerült a gyilkos fegyver, amellyel összefüggésben 2007-ben Nagy Lászlót és Weiszdorn Róbertet gyanúsították meg a bankrablással.

Nagy László - aki feltehetően géppisztollyal kivégezte az áldozatokat - előzetes letartóztatása során, 2007-ben a büntetés-végrehajtási intézetben öngyilkos lett.

A Fejér Megyei Bíróságon első fokon életfogytiglanra ítélt Weiszdorn másodfokú büntetőpere a közelmúltban kezdődött el a Fővárosi Ítélőtáblán, ebben az ügyben a jogerős ítéletet várhatóan december 9-én hirdetik ki.

A jelenleg is fogva tartott Kaiser Ede másodfokú perújítási eljárása várhatóan decemberben kezdődik, és januárban megszülethet a jogerős döntés.

Hajdút és Kaisert a móri bankrablás vonatkozásában feltehetően jogerősen felmentik, ám több más pénzintézeti fegyveres rablásért, illetve egyéb bűncselekmények miatt még évekig rács mögött maradhatnak mindketten.

A nyolc éve előzetes letartóztatásba helyezett, majd megvádolt és azóta is fogva tartott, ám csupán más rablások miatt nem jogerősen 15 évre, majd a hatályon kívül helyezést követő megismételt eljárásban 17 évre ítélt Hajdú másodfokú büntetőpere iratismertetéssel kezdődött el kedden a Fővárosi Ítélőtáblán, a perbeszédekre várhatóan a következő, december 2-i tárgyaláson kerülhet sor.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Tisza-kormány: az Orbán-kormány meghamisíthatta a költségvetést, fontos részletek derültek ki a kegyelmi ügyben

Tisza-kormány: az Orbán-kormány meghamisíthatta a költségvetést, fontos részletek derültek ki a kegyelmi ügyben

Magyar Péter tegnap arra szólította fel Novák Katalint, hogy három év hallgatás után adjon magyarázatot a kegyelmi ügy részleteire, miután a Sándor-palota által közzétett iratok alapján K. E. kegyelmi eljárásában nem látszik egyértelműen, milyen szempontok vezettek a kedvező döntéshez. Novák Katalin kabinetfőnöke ma elárulta, hogy Balog Zoltán református püspök személyesen és intenzíven járt közben Kónya Endre kegyelmi kérvénye érdekében a volt államfőnél. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az átadás-átvételi dokumentumok átvizsgálása során kiderült, hogy 286 milliárd forintnyi közlekedési kiadást nem tüntettek fel az idei költségvetésben. Vitézy emellett bejelentette, hogy Dr. Sirály Katalint kérte fel a tárca közigazgatási államtitkárának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×