Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

BRFK: hárman voltak a kispesti bankrablók

Hárman követték el a pénteki kispesti bankrablást; a rendőrség hajtóvadászatot indított, hogy elfogja a még menekülő bűnözőt - mondta Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány vasárnap, a fővárosban tartott sajtótájékoztatón.

A tűzpárbajban lelőtt rablón és a kirabolt pénzintézet közelében elfogott férfin kívül a rendőrség azt a harmadik feltételezett elkövetőt keresi, aki miatt péntek este lezárták a XIX. kerületi Szigliget utca egyik lakótömbjét - tette hozzá a főkapitány. A lezárt épületbe, amelyet a Terrorelhárítási Központ egységei fésültek át, éjjel kettőkor engedték vissza az embereket.

Miután kiderült, hogy a harmadik elkövető nem a házba menekült be, a rendőrség kiterjedt hajtóvadászatot indított kézre kerítésére - mondta Tóth Tamás.

A főkapitány közlése szerint a tettesek összesen 2,8 millió forintot zsákmányoltak a bankból, amelyet egyébként egy évvel ezelőtt feltehetően ugyanez az elkövetői kör fosztott ki, akkor 9 millió forinttal távoztak a pénzintézetből.

A múlt pénteki rablás helyszínére a banki alkalmazottak által működésbe hozott úgynevezett néma riasztó és állampolgári bejelentés alapján érkeztek a rendőrök, majd a közelben elfogták az egyik elkövetőt, akinél maroklőfegyvert találtak; egy másik rablót, akinél sorozatlövő volt, tűzpárbajban lőttek le a rendőrök - mondta Tóth Tamás. A lövöldözésben rendőrök és járókelők nem sérültek meg.

Fülöp Valter, a főkapitány bűnügyi helyettese hangsúlyozta: a rendőrök jogosan használták a fegyverüket, ez már a vizsgálat első szakaszában biztosan állítható, hiszen a rabló rájuk lőtt.

A bűnügyi helyettes a nyomozás érdekeire hivatkozva több információt nem árult el a harmadik elkövetőről.

A rendőrség honlapján közöltek szerint a lelőtt 41 éves férfi román állampolgárságú volt; az elfogott 32 éves férfi magyar állampolgár, a budapesti lakos a gyanú szerint a figyelő "szerepét" töltötte be a rablás idején, vagyis az utcáról biztosította társait.

A XIX. kerületi Fő úton lévő bankba két férfi, arcát maszkkal eltakarva ment be. Az ügyfeleket és az alkalmazottakat fegyverrel megfenyegették, földre fektették és a készpénz átadását követelték. A bankfiók pénztárosa a fenyegetés hatására a pénztárban lévő mintegy 2,8 millió forintot átadta az egyik elkövetőnek. A banki alkalmazottak és az ügyféltérben tartózkodók közül senki sem sérült meg, a helyiségben lövés nem dördült.

Az elfogott, majd őrizetbe vett 32 éves férfi lakásán tartott házkutatás során a nyomozók lefoglaltak egy légpisztolyt. Ellene rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárást, a BRFK kezdeményezi előzetes letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Tisza-kormány: az Orbán-kormány meghamisíthatta a költségvetést, fontos részletek derültek ki a kegyelmi ügyben

Tisza-kormány: az Orbán-kormány meghamisíthatta a költségvetést, fontos részletek derültek ki a kegyelmi ügyben

Magyar Péter tegnap arra szólította fel Novák Katalint, hogy három év hallgatás után adjon magyarázatot a kegyelmi ügy részleteire, miután a Sándor-palota által közzétett iratok alapján K. E. kegyelmi eljárásában nem látszik egyértelműen, milyen szempontok vezettek a kedvező döntéshez. Novák Katalin kabinetfőnöke ma elárulta, hogy Balog Zoltán református püspök személyesen és intenzíven járt közben Kónya Endre kegyelmi kérvénye érdekében a volt államfőnél. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az átadás-átvételi dokumentumok átvizsgálása során kiderült, hogy 286 milliárd forintnyi közlekedési kiadást nem tüntettek fel az idei költségvetésben. Vitézy emellett bejelentette, hogy Dr. Sirály Katalint kérte fel a tárca közigazgatási államtitkárának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×