Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Előzetesben a pénzszállító kirablását megkísérlő férfiak

Rablás előkészületének vétsége és más bűncselekmény miatt szerdán előzetes letartóztatásba helyeztek három férfit, akik hétfőn ki akartak rabolni egy pénzszállító autót Szombathelyen.

P. Gábor, Sz. Gábor és V. László gyanúsítottak előzetes letartóztatását az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb 2010. december 24-ig rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság.

A közleményben az áll: a nyomozás tárgyát képező bűncselekmény szervezett jellegére is figyelemmel az eljárás jelen szakaszában megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével, vagy más módon meghiúsítanák vagy megnehezítenék a bizonyítási eljárás lefolytatását.

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottak előéletére, legális jövedelmének hiányára és a jelen eljárás tárgyát képező bűncselekmény szervezett mivoltára figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követnének el. A bíróság az eljárás meghiúsításának veszélye miatt a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását tartotta szükségesnek, mivel ezt az enyhébb kényszerintézkedéssel nem látta biztosíthatónak. A végzés nem jogerős.

Az ügyről Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese számolt be. Eszerint egy pénzszállító autót akart kirabolni az a négy férfi, akiket hétfőn fogtak el a Terrorelhárítási Központ és a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai Szombathely belvárosában.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Tisza-kormány: jön Magyar Péter első miniszterelnöki nagyinterjúja, fontos részletek derültek ki a kegyelmi ügyben

Tisza-kormány: jön Magyar Péter első miniszterelnöki nagyinterjúja, fontos részletek derültek ki a kegyelmi ügyben

Magyar Péter tegnap arra szólította fel Novák Katalint, hogy három év hallgatás után adjon magyarázatot a kegyelmi ügy részleteire, miután a Sándor-palota által közzétett iratok alapján K. E. kegyelmi eljárásában nem látszik egyértelműen, milyen szempontok vezettek a kedvező döntéshez. Novák Katalin kabinetfőnöke ma elárulta, hogy Balog Zoltán református püspök személyesen és intenzíven járt közben Kónya Endre kegyelmi kérvénye érdekében a volt államfőnél. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az átadás-átvételi dokumentumok átvizsgálása során kiderült, hogy 286 milliárd forintnyi közlekedési kiadást nem tüntettek fel az idei költségvetésben. Vitézy emellett bejelentette, hogy Dr. Sirály Katalint kérte fel a tárca közigazgatási államtitkárának. Magyar Péter első miniszterelnöki nagyinterjúját ma este 19 órától az RTL Fókusz Plusz című műsorában láthatják a nézők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×