Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Cserben hagyta az elsodort kislányt

Elsodort kocsijával egy kilencéves kislányt, majd segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről egy fiatalember Szegeden; a tizenhét éves fiú ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Szenti Szabolcs tájékoztatása szerint a helyszíni szemle adatai alapján a szegedi fiatalember az általa vezetett személykocsival haladt Szegeden, a Csorba utcában hétfőn. Az Olajbányász térnél lévő kijelölt gyalogos átkelőhelynél megállt, mivel neki jobb kéz felől három kislány állt a járdán. Ezt követően, amikor a 9 éves kislány lelépett az úttestre, az autós is elindult, aminek következtében a visszapillantó tükörrel elsodorta a gyereket és áthajtott a lábfején is. A fiatalember azonban nem állt meg, hanem segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A gyerek könnyebben megsérült.

A tanúk elmondása alapján a szegedi rendőrkapitányság azonosította a bűncselekmény gyanúsítottját, akit még az este folyamán előállítottak. Gyanúsítottkénti kihallgatása során a vallomástételt megtagadta - tette hozzá a hadnagy.

Címlapról ajánljuk

Baltás Eszter: veszélyes bőrápolási trendek terjednek az interneten

Évente háromezer új melanómás esetet regisztrálnak Magyarországon és mintegy 360-an halnak meg emiatt. A rosszindulatú daganatok sorában pedig a melanóma a 9-10. helyen áll – emelte ki az InfoRádióban a Magyar Dermatológiai Társulat vezetőségi tagja. Beszélt a tévhitekről és a közösségi oldalakon olvasható veszélyes elméletekről is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×