Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Autósüldözés a kukoricásban

Lopott személygépkocsival próbált a határon átjutni két férfi a nagylaki átkelőnél, a határrendészek autósüldözés után Magyarcsanád határában fogták el őket.

A két férfi autójával kedden késő este a nagylaki átkelő belépőoldalán a buszsávba hajtott be, amikor pedig az egyik határrendész a megfelelő sávba igyekezett terelni a járművet, a sofőr hirtelen tolatni kezdett, majd a kilépőoldalon, a forgalommal szemben nagy sebességgel elhajtott az ország belseje felé - mondta Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A határrendészek a közelben, a 43-as főúton is igyekeztek megállítani a gépkocsit, de a sofőr a járőrt kikerülve továbbhajtott. Az autó üldözése egészen Magyarcsanád határáig tartott, ott a járműben utazó két férfi kiugrott és a közeli kukoricásba szaladt. Nem jutottak azonban messzire, a településen sikerült őket elfogni - közölte az őrnagy.

Az eljárás során kiderült, az autót lopták, feltehetően Romániában, erre utalt az is, hogy a jármű gyújtáskapcsolója szét volt szerelve, a háromszögablakot pedig betörték - tette hozzá a szóvivő.

A két férfi nem rendelkezett iratokkal, ezért az ellenük indult eljárás során a magyar rendőrök azt is vizsgálják, hogy a gyanúsítottak mely ország állampolgárai.

Címlapról ajánljuk
A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János építési és közlekedési miniszter egy korábban rögzített televíziós interjúban, amely az ügy legújabb fejleményei kapcsán ismét a közbeszéd homlokterébe került.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×