Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
325.84
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Enyhítette a táblabíróság Weiszenberger László büntetését

Enyhítette Weiszenberger László büntetését kedden a Szegedi Ítélőtábla, másodfokon két év hat hónap börtönbüntetéssel sújtotta az MSZP korábbi kiskunhalasi önkormányzati képviselőjét, egykori kistérségi megbízottat.

A táblabíróság a férfit - aki nem volt jelen a tárgyaláson - befolyással üzérkedés bűntettében mondta ki bűnösnek, ugyanakkor a hivatali vesztegetés bűntettének vádja alól felmentette, s megállapította azt is, hogy a vádlott nem volt hivatalos személy.

Az elsőfokú bíróság öt év szabadságvesztést kiszabó ítéletének megváltoztatása miatt a keddi ítélet nem jogerős. Bene Zoltán ügyvéd három nap gondolkodási időt kért. Az ítélet ellen Szilágyi Lajos ügyész fellebbezést jelentett be, illetve kezdeményezte a vádlott előzetes letartóztatását a harmadfokú eljárás lezárultáig. Az indítványról a Legfelsőbb Bíróság dönt.

Az ítélet szerint a vádlott a 2003-ban még működő Területpolitikai Kormányzati Hivatal kistérségi megbízottjaként együttműködött egy kiskunhalasi székhelyű gazdasági társaság ügyvezetőjével és egy kunfehértói motel bérlőjével egy vissza nem térítendő - 17 millió forintos - pályázati támogatás megszerzésében.

A támogatás folyósítása után Weiszenberger László felhívta a motel bérlőjét, és ötmillió forintot kért tőle, azt állítva, hogy a pályázat elbírálását koordináló minisztérium egy meg nem nevezett döntéshozó munkatársának kell azt visszajuttatnia a pályázat elfogadása fejében, valamint neki is jár valamennyi összeg a közbenjárásért.

A követelés biztosítására Weiszenberger László 2,5 millió forintos "kölcsöntartozást" elismerő bizonylatot íratott alá a motel bérlőjével. A nyilatkozatra hivatkozva a vádlott 2004 szeptemberében kétszer is írásos fizetési felszólítást küldött, illetve többször szóban is követelte a "tartozás" kiegyenlítését.

A motel bérlője 2005. április 6-án azonban kép- és hangfelvételt készített arról a beszélgetésről, amelyen Weiszenberger László közölte, ellenérték fejében vissza nem térítendő állami támogatást tud intézni, majd utóbb erre hivatkozva a fizetést végleg megtagadta. A rejtett kamerával készített felvételt a HírTV mutatta be, még 2007 őszén.

Az eljárás során nem sikerült megállapítani, hogy a vádlott - aki bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást tett - rendelkezett-e olyan minisztériumi kapcsolatokkal, amelyekre hivatkozott, illetve az sem derült ki, hogy ténylegesen jutott-e valamilyen anyagi előnyhöz.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×