Infostart.hu
eur:
355.94
usd:
311.53
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Oroszlányban fogták el a debreceni gyilkosság gyanúsítottját

Oroszlányban fogták el azt a férfit, aki a gyanú szerint brutálisan meggyilkolt egy idős férfit Debrecenben - közölte Tóth Ferenc alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón Debrecenben.

Elmondása szerint a 34 éves hajléktalan férfi a hétfő délelőtti órákban ölhette meg 66 éves áldozatát. A férfit más bűncselekmény miatt szerdán délelőtt vették őrizetbe Oroszlányban, ahol tettével kapcsolatban részletes beismerő vallomást tett. A rendőrök ezt követően szerda este találták meg saját házában a megölt idős férfit, akinek egész testét brutális bántalmazás nyomai borították.

Tóth Ferenc közlése szerint a gyanúsítottnak, habár hajléktalanként élt, volt bejelentett lakcíme, mégpedig a meggyilkolt férfi házának a pincéje, amit tőle bérelt. A sértett egyébként tartósan Németországban élt, csak ritkán járt haza Debrecenbe, de akkor több hetet is eltöltött a városban.

A vagyon elleni bűncselekmények miatt többszörösen büntetett előéletű gyanúsított vallomásában arról beszélt: veszekedés közben, hirtelen felindulásból esett neki az idős áldozatnak. A férfi lakásából ezt követően nem egészen 300 ezer forintnyi értéket is eltulajdonított, valamint a sértett autóját. Az áron alul gyorsan eladott gépkocsit időközben a rendőrség megtalálta - mondta az alezredes.

Tóth Ferenc az eset kapcsán elmondta: ugyanabban az épületegyüttesben egy másik házból egy idős hölgy eltűnését jelentették még január 18-án. A nyomozás során kiderült, hogy a hölgy eltűnését a mostani gyilkosság gyanúsítottja jelentette a rendőrségnek. Az egyedülálló hölgy rokoni kapcsolatokkal nem rendelkezett. A rendőrség most azután is nyomoz, hogy a gyanúsítottnak köze lehet-e az eltűnéséhez.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban úgy fogalmazott, abdszurd, hogy Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke nem is szerepel a pártlistán, miközben rákerültek olyanok is, akik részt vettek a háborúban. A szakértő beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Már Putyin is elismeri, hogy baj van, ledarálták az orosz üzemanyag-hálózatot - Háborús híreink kedden

Már Putyin is elismeri, hogy baj van, ledarálták az orosz üzemanyag-hálózatot - Háborús híreink kedden

Az ukrán drónok hetek óta folyamatosan támadják az orosz energetikai infrastruktúrát. Már Vlagyimir Putyin orosz elnök is elismerte, hogy az üzemanyag ellátással akadnak problémák. Jelentések szerint országszerte korlátozzák, hogy az autósok mennyit tankolhatnak. A frontvonalak továbbra is fagyottnak tűnnek, Moszkva csigalassúsággal próbál áttörést elérni Donyeck és Zaporizzsja megyékben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×