eur:
396.22
usd:
367.21
bux:
73550.81
2024. augusztus 2. péntek Lehel

Előzetesben a Budapest Airport és a BKV Zrt. jogi igazgatója

Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság a Budapest Airport (BA) Zrt. és a BKV Zrt. jogi igazgatóját hétfőn - közölte közös ügyvédjük, Zámbó Gyula a határozathozatal után újságírókkal.

Elmondta, a jogi igazgatók mellett még két ember előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság, az ötödik gyanúsított estében pedig lakhelyelhagyási tilalmat határozott meg.

A döntés ellen valamennyi gyanúsított és védő fellebbezett - tette hozzá Zámbó Gyula.

A sajtóban R.-V. Krisztina és Sz. György néven említett igazgatók ellen bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indított eljárást a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI). A rendőrség az ügyben további három ember ellen indított eljárást vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt.

A gyanúsítottak védelmét ellátó ügyvédi iroda munkatársa, Sáros Péter ügyvéd az InfoRádiónak elmondta: minden érintett fellebbezett a döntés ellen. Dönteni a fellebbezés ügyében másodfokon a Fővárosi Bíróság fog majd, remélhetőleg még karácsony előtt - tette hozzá az ügyvéd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kós Hubert a győzelem után: csak az olimpián lehet olimpiát nyerni

Kós Hubert a győzelem után: csak az olimpián lehet olimpiát nyerni

A 21 éves magyar olimpiai bajnok csak érdekes kék színű nadrágjában tud 1 perc 55 másodperc alatti időt úszni, és azt üzente Kovács Benedeknek, hogy kösse fel a gatyát, és négy év múlva együtt álljanak olimpiai dobogóra - ha egyáltalán marad a 200 m hátnál, mert ez akár Léon Marchand-on is múlhat. A bajnok szólt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.02. péntek, 18:00
Nagy Sándor Gyula
Latin-Amerika kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára
Nap végén jött a fordulat, de így is eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Nap végén jött a fordulat, de így is eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Alaposan elromlott csütörtökön a részvénypiaci hangulat, a vezető európai részvényindexek több mint 2 százalékot estek, a rossz hangulat pedig átragadt az amerikai piacokra is, ahol főként az elmúlt hónapok ralijában élen járó részvényeket ütötték. A legutóbbi gyenge amerikai makroadat (50 alatti ISM feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index) megjelenése után feléledtek az amerikai recesszióval kapcsolatos félelmek, a befektetők azt is elkezdték árazni, hogy az amerikai jegybank túlságosan későn csökkenthet kamatot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×