Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
315.46
bux:
149854.42
2026. augusztus 12. szerda Klára

Fegyházbüntetés a cellatársukat felakasztó fiataloknak

Aljas indokból elkövetett emberölés, valamint szemérem elleni erőszak miatt nyolc és húsz év közötti fegyházbüntetésre ítélte a Pest Megyei Bíróság pénteki, elsőfokú ítéletében azt a négy fiatalembert, aki fajtalankodásra kényszerítette, majd felakasztotta cellatársát a tököli fiatalkorúak börtönében tavaly októberben.

A négy fiatalnak 20, 13, 14, illetve 8 éves büntetését fegyházban kell letöltenie és 10 évig a közügyek gyakorlásától is eltiltotta őket a bíróság. Az elítéltek feltételes szabadlábra sem bocsáthatók.

A Miszori László vezette büntetőtanács megállapításai szerint noha mind a négy vádlott tagadta a gyilkosságban való közreműködést, a rendelkezésre álló bizonyítékok, szakértői vélemények és tanúvallomások alapján tény, hogy 2007. október 13-án az elsőfokú vádlott kezdeményezésére a négy fiatalember fajtalankodásra kényszerítette, majd felakasztotta akkor 19 éves cellatársát.

Az ítélet kihirdetését követően az ügyész gondolkodási időt kért, a vádlottak, illetve védőik felmentésért fellebbeztek.

Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×