Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
314.96
bux:
149904.91
2026. augusztus 12. szerda Klára

Vádat emeltek Kolompár Orbán és öt társa ellen

A Kecskeméti Városi Ügyészség vádat emelt Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke és öt társa ellen, akiket jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével gyanúsítanak - közölte Szabó Ferenc megyei főügyészhelyettes.

A gyanúsítottak az Európai Unió foglalkoztatási programját segítő pályázat révén a közösségi költségvetésből 109,1 millió forintot, a hazai költségvetésből 36,4 millió forintot, összesen 145,5 millió forintot szereztek meg jogosulatlanul, további 76,5 millió forintot kíséreltek megszerezni.

Az Európai Bizottság és a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium illetékes hatósága, a munkaerőpiac szempontjából hátrányos helyzetű emberek munkaerő-piaci belépésének, vagy visszailleszkedésének segítéséhez pályázatot írt ki.

A kiírásra a Kiskunmajsai Cigány Érdekképviseleti Szervezet - ennek elnöke Kolompár Orbán -, és még két szervezet, valamint a Kolompár Orbán által képviselt Cigányság Foglalkoztatásáért Kht. nyújtott be pályázatot.

A támogatási szerződést 2006. február 14-én aláírták. A szerződésben a minisztérium vállalta, hogy a megyében élő roma kisebbség társadalmi integrációjának, a gazdasági életben és a munkaerőpiacon való részvételük esélyegyenlőségének biztosításához 255 millió forint vissza nem térítendő támogatást folyósít. Ennek az összegnek a 75 százalékát az Európai Szociális Alap, 25 százalékát a hazai költségvetés biztosította.

A szerződő felek részére, az aláírással egy időben kiutaltak 63,75 millió forintot.

A vádirat szerint a szervezetek ezután úgynevezett előrehaladási jelentést nyújtottak be, és további 81,75 millió forintot vettek fel. Ezután a szervezetek további 76,5 millió forint támogatási összeg kiutalását kérték, melyet azonban az ellenőrző szervezet nem teljesített, és átfogó szabálytalansági vizsgálatot kezdeményezett.

A felvett 145,5 millió forint támogatási összeg elszámolásához benyújtott, bizonylatokon szereplő gazdasági események nem valósultak meg, így a benyújtott bizonylatok sem valósak.

A vizsgálatot a Vám és Pénzügyőrség Dél-alföldi Nyomozó Hivatala folytatta le. A vámnyomozók, az ügyészség felügyelete mellett egy éve folytattak nyomozást az ügyben. A per a Kecskeméti Városi Bíróság által kitűzött időpontban kezdődik.

Egy másik ügyben a Kecskeméti Városi Ügyészség 2008 decemberében jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt emelt vádat Kolompár Orbán és társai ellen. A vád szerint a Kiskunmajsai Roma Érdekképviseleti Szervezet valótlan számlákkal igazolt - egy pályázaton nyert 13 millió forint vissza nem térítendő támogatásból - 7,2 millió forintot.

Ebben az ügyben a tárgyalás is kitűzték már, de az európai parlamenti (EP) választás miatt elhalasztotta a Kecskeméti Városi Bíróság a Kolompár Orbán és három társa ellen indított büntetőpert, mert a gyanúsítottak közül ketten - köztük Kolompár Orbán - regisztrált jelöltként szerepeltek egy párt listáján a június 7-ei EP-választáson, ezért mentelmi joguk volt. Ez a per várhatóan még októberben megkezdődik.

Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Óvatos a hangulat a világ tőzsdéin. Az amerikai piacok tegnap mérsékelt eséssel zártak, miután a befektetők egyre kevésbé bíznak az amerikai–iráni megállapodás gyors megszületésében, miközben a technológiai szektorban is több nagy részvény, köztük az Amazon és az Alphabet került nyomás alá. Ázsiában már kedvezőbb, de vegyes kép rajzolódott ki, és Európában is stagnálás közelében vannak a vezető indexek. A geopolitikai feszültségek ismét az olajpiacon éreztetik leginkább a hatásukat: a Hormuzi-szoros helyzete, valamint a hajózás elleni újabb támadások miatt a Brent hordónkénti ára 90 dollár közelébe emelkedett, és már sorozatban a hatodik napja drágulhat. A nap legfontosabb makrogazdasági eseménye a délután fél háromkor érkező amerikai inflációs adat lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×