2007. március 10. 12:30 Talán túl van a nehezén a sztárpár kislánya Sokkal jobban van Johnny Depp színész hétéves kislánya, akit kilenc nappal ezelőtt vittek be egy londoni kórházba - közölte a művész szóvivője.
2007. március 10. 09:30 Öten meghaltak, amikor elszabadult a farönköket szállító pótkocsi Öten meghaltak a 4-es főúton, Debrecen és Nyíregyháza között egy kisteherautóban, amikor az összeütközött egy pótkocsis teherautó elszabadult vontatmányával - közölte a rendőrség.
2007. március 10. 09:17 Megbüntették őket, mert kimondták: vagina Egy napra kitiltottak az iskolából három amerikai középiskolás lányt, amiért kimondták a vagina szót, miközben felolvasást tartottak Eve Ensler Vagina-monológok című darabjából.
2007. március 10. 08:28 El sem ítélték, mégis 19 évet ült ártatlanul Tizenkilenc évig tartottak fogva egy paraguayi férfit anélkül, hogy akár egyszer is kihallgatták volna. Az első kikérdezés után a férfit szabadon engedték.
2007. március 10. 08:02 Saját rokonai fenyegették meg azzal, hogy megölik Halálosan megfenyegették, ezért mondta le a szereplést egy szépségverseny döntőjében egy drúz lány. A drúzok, akik meglehetősen konzervatív vallási elveket vallanak, nem tűrték, hogy a lány fürdőruhában mutogassa magát a kifutón.
2007. március 10. 07:47 Megszöktek a rabok, amíg meccset néztek az őrök Öten szöktek meg egy romániai börtönből, miközben az őrök a Bayern München-Real Madrid Bajnokok Ligája összecsapást nézték a televízióban.
2007. március 10. 07:35 Vodkával akarta megoldani a családi vitát Bosszúból öntött vodkát volt férje sörébe egy nő, majd közölte a rendőrséggel, hogy a férfi ittasan vezet. A nő elismerte tettét.
2007. március 9. 21:27 Vegyen vadászgépet és rakétát az interneten! Egy ideig egy sugárhajtású vadászgépre és egy légvédelmi rakétára is licitálhattak a legnagyobb kínai aukciós portálon.
2007. március 9. 08:04 Szeme láttára zuhant le a szikláról az autója Nagy-Britanniában egy család végignézte, ahogy az autója legurul egy szikláról, majd 15 méteres zuhanás után a tengerben köt ki. Szerencsére a kocsiban senki nem volt.
2007. március 9. 05:56 Ellopták a szexvideót a szupermodell házából? Egy szexvideót is elloptak a közelmúltban elhunyt Anna Nicole Smith nassaui házából egy betörés során - állítja a volt playmate korábbi barátja.
2007. március 9. 05:11 Otthont adna a melegek esküvőjének a hóbortos főúr Egy hóbortos angol arisztokrata, Benjamin Slade meglehetősen különös ötlettel állt elő: melegek esküvőjének adna otthont 13. században épült kúriájában, és a násznagy szerepével kutyáját bízná meg.
2007. március 8. 10:54 A sztárlabdarúgó fizetésére fáj Paul McCartney feleségének foga Pusztán azért, hogy elváljon Paul McCartneytól, Heather Mills akkora összeget vár, amekkorát a sztárlabdarúgó Wayne Rooney keres a Manchester Unitedben. A zenész, akinek vagyonát állítólag durván túlbecsülik, elfogadhatatlannak tartja a követelést.
2007. március 8. 10:07 Johnny Depp kislánya súlyos beteg Súlyosan beteg kislánya ágya mellett töltötte az éjszakát Johnny Depp. A színész éppen Angliában forgatott, amikor hétéves lánya kórházba került.
2007. március 8. 09:04 Közmunkára ítélték a drogos nagyit A bíróság 250 órás közmunkára ítélte azt a nagymamát, aki hosszú ideje a kannabisz legalizálásáért kampányol. Az idős nőnek, aki főzéshez is kendert használ, már korábban is meggyűlt a baja a törvénnyel.
2007. március 8. 07:55 Sokkoló videó a brutális rendőrökről Belső nyomozás indult a brit rendőrségen egy felvétel miatt, amelyen tisztán látszik, hogy egy fiatal lányt durván ütlegel egy rendőr, miközben társai lefogják. A rendőrök szerint a tizenéves fekete lány ellenállt, ezért volt szükség a brutális verésre.
2007. március 8. 07:36 Megdöbbentő titok Beckhamékről Nem képes elviselni a férjétől való távollétet Victoria Beckham. Az egykori Spice Girl egy interjúban azt állította, hogy amikor külön vannak nem tudja megállítani a zokogást.
2007. március 8. 06:08 Nagykorúságát vitatták, pedig 46 éves Nagy-Britanniában egy 46 éves, háromgyermekes anyát arra kértek egy szupermarketben, hogy igazolja nagykorúságát. A nőnek be kellett mutatnia a jogosítványát, amikor három üveg bort akart vásárolni.
2007. március 8. 05:57 Félezer mobilja volt kilenc év alatt Egy kínai diák azt állítja, hogy az elmúlt kilenc évben 500 mobiltelefonja volt. Azért gyűjti a készülékeket, mert imádja tanulmányozni a működésüket.
2007. március 8. 05:04 Kamikaze pilóta tarolta le volt anyósa házát Valószínűleg szándékosan vezette repülőgépét volt anyósa házába egy férfi az Egyesült Államokban. A Cessnában ott ült a férfi nyolcéves lánya is.
2007. március 7. 20:49 Túladagolásban halt meg a szociális gondozásban lévő lány Heroin-túladagolásban halt meg egy tizenöt éves brit lány. Halála kérdéseket vet fel a brit szociális szolgálatok munkájával kapcsolatban.