Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
323.64
bux:
147373.32
2026. november 5. csütörtök Imre
Fire hose on fire truck,Firemen equipment.
Nyitókép: Visoot Uthairam/Getty Images

Kiürítették az egyik legnagyobb budapesti plázát

Kisebb tűz keletkezett 2025. július 30-án délelőtt a budapesti VIII. kerületben, a Kerepesi úton található Arena Mall (korábbi nevén Aréna Pláza) külső üzemi területén.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy tömörített hulladék izzott és füstölt egy konténerben, egy elkülönített helyiségben.

A tűz észlelését követően az Arena Mall biztonsági szolgálata haladéktalanul intézkedett az épület kiürítéséről, és megkezdte az oltást a tűzoltóság kiérkezéséig.

Az áruház közleménye szerint a kiürítés mindössze 11 percig tartott, ezt követően a vásárlók visszatérhettek az épületbe. Személyi sérülés nem történt, és veszélyhelyzet nem áll fenn. Az elhárítással kapcsolatos tevékenységek és az utómunkálatok kizárólag az áruházon kívüli üzemi területet érintik.

Az eset okainak kivizsgálása a tűzoltóság bevonásával már megkezdődött. Az Arena Mall ígérete szerint minden lehetséges további intézkedést megtesz a hasonló esetek megelőzése érdekében.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×