Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Fonyó Gergely rendező (b) és a Gondnok szerepét alakító Szilágyi István beszélget  a Gézengúzok című, a Duna TV és Next Station Production által készülő új 11 részes ifjúsági tévéfilmsorozat forgatásán Budapesten, a XI. kerületi Mezőkövesd utcában. A sorozat egy középiskola hétköznapjait mutatja be. A diákok között Barátok közt-szereplők és korábbi Megasztár-döntősök is feltűnnek, a negyedik széria győztese, Király Viktor pedig tanárt alakít.
Nyitókép: MTI/Kallos Bea

Kiderültek Szilágyi István utolsó szavai

A színész özvegye árulta el a részletek.

A közkedvelt színészt a közelmúltban brutálisan bántalmazta a fia, és a verésbe belehalt. Felesége a napokban vallomást tett a rendőrségen, majd a Ripostnak részletesen is beszélt a tragikus napról.

„Péter vasárnap reggel is a gyógyszerét kereste, de nem volt pénzünk kiváltani a receptet, és már az én nyugtatóim is elfogytak. Ugyanaz kezdődött, ami egy nappal korábban… Pista szépen, csendben szólt hozzá, nem veszekedett, csak szerette volna megvédeni a fiunkat önmagától. Ekkor Péter nekiugrott és ütlegelni kezdte az apját, majd egy pillanattal később felkapta az első keze ügyébe kerülő tárgyat, egy kalapácsot és...” – idézte fel az özvegy.

Az idő nő szerint a színész túlélhette volna a támadást, ha a fiú abbahagyja, de nem így történt.

„Pista még az ütés előtt annyit tudott mondani: Ne csináld, fiam!, de többre már nem maradt ereje.

Ezek voltak az utolsó szavai… Másodpercek alatt zajlott le minden. Pista a földre esett, Péter pedig még ráugrott… A férjemnek pacemakere volt, ami szerintem ekkor leállt. Talán ha ott sikerül őt megfékeznem, a férjem még ma is él, de nem tudom...” - mondta a nő, akinek csak ködös emlékei vannak a rendőrség megérkezéséig.

Az özvegy a tragédia óta csak nyugtatóval képes aludni.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×