Infostart.hu
eur:
365.4
usd:
321.08
bux:
151507.86
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Nyitókép: Pixabay.com

Világgá ment Betsy, a megvadult tehén

A 3 éves Betsy rodeós jószág, tavaly tűnt el az alaszkai Anchorage-ben élő gazdája karámjából. Egy síparadicsom környékén kószálhat.

Sokan látták már, de eddig senki sem tudta befogni a majdnem hét hónapja elszabadult, Betsy nevű rodeós tehenet az alaszkai Anchorage városának térségében.

A jószág gazdája, Frank Koloski csütörtökön a dpa német hírügynökségnek elmondta: Betsy tavaly júniusban tűnt el karámjából, s azóta a város közelében fekvő tizenhat négyzetkilométeres erdős területen kószál. A rodeólovas szerint a három éves szarvasmarha mindössze egy nappal azt követően kóborolt el, hogy megvette.

Betsy pedig igazi híresség lett, miután a túrázók lencsevégre kaphatták az elkószált szarvasmarhát, felvételeiket pedig megosztották a közösségi médiában.

Koloski ismételten cowboyokat küldött ki a szökevény befogására - mindeddig sikertelenül.

A 47 éves gazda szerint Betsy új otthonra lelt a nyáron túrázók, télen pedig síelők által látogatott erdőségben. Mint mondta, télen is számos élelem- és vízforrás áll a jószág rendelkezésére.

"Ez a tehén olyan helyről jött, ahol nagyon is önellátó volt" - mondta Koloski. "Mélyen belül érzem, nem akarja, hogy elfogják"

- fűzte hozzá.

"Csak kószál a térségben, élvezi az életét egy síparadicsomban, szép túrautakon, egy szép városban" - tette hozzá Koloski, aki azért szívesen hazahozná Betsyt a csordájához.

A rodeós a környéken élőktől folyton értesítést kap, ha tehenét valahol látták. "Nem várhatom el, hogy kötelet vigyenek magukkal és lasszóval elfogják" - mondta Frank Koloski.

Az Anchorage Daily News című helyi hírlap nemrég közölte, hogy a rendőrség is bekapcsolódott egy drónnal a keresésbe, de erőfeszítéseiket nem koronázta siker, Betsy pedig továbbra is szabadon rója Anchorage térségét.

Címlapról ajánljuk
Orosz választások után – Deák András: még nem kényszerült Vlagyimir Putyin markáns fordulatra

Orosz választások után – Deák András: még nem kényszerült Vlagyimir Putyin markáns fordulatra

A kép kettős: magas olajárszinten az orosz lakosságot eddig sikerült pacifikálnia a hatalomnak, de az emberek kezdik érzékelni, hogy az elmúlt évek jólétének lehet, hogy vége, a gazdaság pedig csak stagnál, miközben más nyersanyagexportőr országok most komolyan spórolni tudnak, nyerni a hormuzi válságból. Deák András elemzése az orosz választások után, amely „még kezelhető” helyzetet mutat.

Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter meghívta XIV. Leó pápát egy magyarországi látogatásra. A Tisza-kormány átvizsgálja, majd folytatja a Hungary Helps programot – mondta a miniszterelnök, miután találkozott a pápával.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai-és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×