Infostart.hu
eur:
366.08
usd:
321.81
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Újabb információk a Ferihegyen elhunyt gyermekről

Budapesten szakította meg útját az Austrian Airlines OS 656 számú, Kisinyov – Bécs járata október 27-én szombaton délután egy gyerek rosszulléte miatt.

A járatot teljesítő, a szlovén Adria Airwaystől bérelt Bombardier CRJ-900-as repülőgép Debrecen térségében lépett be Magyarország légterébe, majd megkezdte a süllyedést a budapesti repülőtér irányába. Valamivel fél öt után biztonságosan leszálltak a 31L futópályán.

A repülő a futópályához legközelebbi állóhelyen meg is állt, és az AMS repülőtéri egészségügyi szolgálat munkatársai megkezdték a beteg ellátását - írta az airportal.hu.

A repülőgép fedélzetén egy kisgyermek lett rosszul, a LiveATC.net oldalon visszahallgatható rádióforgalmazás szerint a személyzet már a gépen megkezdte a gyermek újraélesztését. A repülőtérre érkezve az OMSZ mentőegységet és a Szent Márton Szolgálat speciális gyermekmentőjét is riasztották.

A szakemberek csaknem egy órán keresztül küzdöttek a gyermek életéért, de a beteg mintegy egy órával a leszállást követően elhunyt.

A Blikk úgy tudja, hogy a gyermek

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×