Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Megvenné Tito jachtját?

Elárverezik Josip Broz Titónak, Jugoszlávia egykori örökös elnökének egyik jachtját, mert "feleslegessé vált" - jelentette be a Twitteren a kormány.

A bejegyzés szerint nyílt árverést szerveznek, amelynek keretében eladják a Jadranka nevet viselő hajót. A licit 80 ezer euróról (25 millió forint) indul.

A Jadranka egy szláv női név, egyben az Adriai-tenger délszláv elnevezésének (Jadran) női névvé formálása is.

A 34 méter hosszú, 40 utas és 14 fős személyzet elhelyezésére alkalmas hajó 1977-ben a horvátországi Portoréban (Kraljevica) készült és már évek óta használaton kívül áll a montenegrói Bar kikötőjében.

A jacht akkor került a montenegrói kormány tulajdonába, amikor az ország 2006-ban kikiáltotta függetlenségét. A volt jugoszláv tagköztársaságok mindegyikének jutott az országot 1980-as haláláig vezető Tito hagyatékából.

A Twitter-üzenethez érkezett hozzászólásokban azonban a kommentelők azt javasolták a kormánynak, hogy az eladás helyett inkább alakítson ki egy múzeumot a régi hajók számára és ezzel is növelje a kis Adria-parti ország idegenforgalmi kínálatát.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×