Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Újabb véres fotó a megkéselt fradistáról

Újabb véres fotó a megkéselt fradistáról

Egy szurkolói honlap újabb képeket közölt arról, hogy milyen sérüléseket okoztak a Ferencváros stadionjában a másfél héttel ezelőtti rendbontás során.

A Groupama Arénában még november 4-én történt verekedés a Ferencváros-Debrecen mérkőzés szünetében. Kubatov Gábor klubelnök éppen a mérkőzés előtt jelentette be, hogy a vénaszkenneres azonosítás miatt a Fradi meccseit több mint három éve bojkottáló szurkolói csoportok visszatérnek a lelátóra, de rögtön az első mérkőzésen verekedés tört ki, és többen súlyosan megsérültek.

A rendőrség súlyos testi sértés és csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt indított nyomozást. Már húsz embert gyanúsítottak meg, az eddig körözött négy férfi önként feladta magát.

A FradiMob szerdán már közzétett egy fotót, amin az egyik megsérült szurkoló lába látható, akit vélhetően a megtámadott korábbi vezérszurkoló, Bonyha szúrt meg, most pedig egy másik sérültről mutattak fényképet.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×