Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Eltitkolt gyereke lehet a világsztár énekesnek

Apasági keresetet nyújtott be a világhírű spanyol énekes, Julio Iglesias ellen hétfőn egy 41 éves valenciai férfi.

"27 évbe telt megszerezni a DNS-tesztet, amit a biológiai apám mindig is elutasított. Ez a teszt 99,9 százalékban azt mutatja, hogy én a fia vagyok és azt, hogy az anyám mindig az igazat mondta" - mondta Javier Sánchez Santos a valenciai bíróság kapujában újságíróknak nyilatkozva.

Fernando Osuna, az apasági keresetet benyújtó férfi ügyvédje kitért arra, hogy a kereset alapja egy, az Egyesült Államokban elvégzett DNS-vizsgálat.

Mint mondta,

Iglesias nem önként adott DNS-mintát, de az a "környezetéből származik".

A spanyol sajtó korábban már beszámolt róla, hogy a Miamiban élő 73 éves spanyol énekestől

magánnyomozó közreműködésével szereztek DNS-mintát, méghozzá állítólag úgy, hogy házának szeméttárolójában kutattak,

például használt papír zsebkendők és cigarettacsikkek után.

A történet nem ismeretlen a spanyol közvélemény előtt. A kilencvenes évek elején a portugál származású María Edite Santos nyilatkozott arról, hogy Javier nevű fiának Julio Iglesias az apja.

Elmondása szerint 1975-ben ismerkedett meg az énekessel és bár akkor ő még csak 16 éves volt, szerelmi viszonyt folytattak, amelyből a következő évben fiú született.

Az asszony, később pedig a fiú is próbálta bírósági úton elismertetni az apaságot, ám egyik eljárásban sem jártak sikerrel.

Julio Iglesias karrierje csúcsán a latin amorózót testesítette meg, romantikus balladáiért nők milliói rajongtak világszerte.

Két házasságából nyolc törvényes gyereke van.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×