Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Mindent vitt a vihar a Nyugat-Dunántúlon - áram sincs 25 ezer lakásban

Mindent vitt a vihar a Nyugat-Dunántúlon - áram sincs 25 ezer lakásban

Több mint huszonötezer háztartásban még szünetel az áramszolgáltatás a csütörtök esti vihar miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében, a károk elhárításán teljes létszámmal és külsős partnerek bevonásával dolgozik az E.ON, de lesznek olyan helyek, ahol a javítás szombatra húzódik - tudatta a társaság szóvivője.

Egyházi Nikoletta közölte: Vas megyében 14 155, Győr-Moson-Sopronban 6228, Zalában pedig 5270 fogyasztónál szünetel az áramszolgáltatás.

A viharos szél csütörtök este érte el Zala, majd Vas és Győr-Moson-Sopron megye térségét. Az áramszolgáltatásban a vezetékekre dőlő fák, leszakadó faágak okoztak fennakadásokat, de sok oszlopot, köztük vasszerkezeteket is kidöntött a szél.

A legtöbb meghibásodás Szombathely és Győr térségében történt, péntek reggel 64 középfeszültségű vonalat érint még áramszünet. A hibaelhárításokon éjszaka is dolgoztak, de a munkát nehezítette, hogy sok helyen az utakra is fák dőltek, ami jelentősen lassította a közlekedést.

A javításokat a katasztrófavédelem is segíti, a kidőlt fákat távolítja el a villanyvezetékek és oszlopok közeléből.

Az E.ON reggel felvette a kapcsolatot az érintett települések polgármestereivel, hogy tájékoztassa őket a hibaelhárítás folyamatáról.

Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×