eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Szörnyű tragédia! Megtalálták a Dunában elmerült kislány holttestét, testvére is meghalt

Megtalálták a XXII. kerületben, a Duna Tétényi szakaszánál a hétfőn elmerült kislány holttestét - értesült az InfoRádió.

A 11 éves kislánnyal szintén elmerült, de még aznap kimentett testvére, egy

kisfiú a kórházban kedd este belehalt sérüléseibe.

Szemtanúk szerint először a lány merült el a vízben, testvére pedig azért ugrott utána, hogy segítsen rajta.

Korábban a BRFK gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt nyomozást indított az ügyben.

Címlapról ajánljuk
Pazarlás, élelmiszerválság, éhezés – mit tehetünk, hogyan előzhetjük meg?

Pazarlás, élelmiszerválság, éhezés – mit tehetünk, hogyan előzhetjük meg?

A megtermelt élelmiszerek több mint harminc százaléka a szemetesbe kerül, miközben napjainkban már a fejlett országok szegényebb polgárai is kénytelenek lejjebb adni fogyasztásuk mennyiségéből vagy minőségéből – mondta az InfoRádióban az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ügyvezetője. Dexler Dóra figyelmeztetett: nem jó az sem, ha csak a spórolásra gondolunk, mert a legolcsóbb élelmiszer nem feltétlenül a legjobb minőségű.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×