Infostart.hu
eur:
353.85
usd:
310.75
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Gyorsított eljárásban állították bíróság elé a cserbenhagyó rendőrnőt

Gyorsított eljárásban állították bíróság elé a cserbenhagyó rendőrnőt

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a rendőrnőt, aki az M7 autópálya Somogy megyei szakaszán nem állt meg az általa okozott baleset helyszínén - tudatta a Somogy Megyei Főügyészség.

A szolgálaton kívül lévő vádlott 2017. márciusában Balatonszabadinál hajtott fel az M7 autópálya gyorsító sávjára, majd onnan a külső sáv helyett a belső sávba sorolt be.

A vádlott a manőver során azonban nem észlelte a belső sávban szabályosan közlekedő gépkocsit, amelyben egy négy fős budapesti család utazott, eléjük vágott.

A gépkocsit vezető családfő a baleset elkerülése érdekében a belső sávot szegélyező szalagkorlát felé kormányozta az autót, azonban az megcsúszott és nekiütközött a szalagkorlátnak, amelyen 57 méter hosszan sodródott.

A vádlott ugyan észlelte az általa okozott balesetet, ennek ellenére nem állt meg, hanem folytatta az útját Nagykanizsa irányába.

A sértettek gépkocsija mögött közlekedő autós azonban látta a balesetet, a vádlott után hajtott és sikerült megállítania, majd visszatértek a helyszínre.

A szerencsés kimenetelű balesetben senki nem sérült meg, a gépkocsi azonban totálkárosra törött és a szalagkorlát is megrongálódott.

A Siófoki Járásbíróság cserbenhagyás vétsége miatt 135.000,- forint pénzbüntetést, valamint közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki. Az ügyész a büntetés súlyosítása végett fellebbezett.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×