Infostart.hu
eur:
353.59
usd:
310.28
bux:
0
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Feladták magukat a városligeti késelők

Feladta magát a városligeti késelés másik két feltételezett elkövetője is - számolt be a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya nyomozást folytat életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetése miatt a 37 éves B. Zsolt ellen, valamint garázdaság bűntett elkövetése miatt a 38 éves M. István és a 22 éves O. Alejandro ellen - tudatta honlapján a rendőrség.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint B. Zsolt 2017. május 1-jén 15 óra 30 perc körül Budapest XIV., Ötvenhatosok terén

a vidámparknál a sértettet késsel hátba szúrta, amíg társai viperával és boxerrel ütlegelték.

A férfi a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett.

A három feltételezett elkövető közül 2017. május 2-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályán önként feladta magát M. István, akinek a bíróság házi őrizetét rendelte el.

A másik két elkövető 2017. május 4-én 15 óra 30 perckor a rendőrségen szintén feladta magát, őket a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd a rendőrök mindkét férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Tizenöt év múlva már lesznek olyan robotok, amelyek képesek a zöldség és a gyümölcs betakarítására – a Fruitweb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke erre számít. Apáti Ferenc azért bízik ebben, mert ebben az ágazatban a feladatok jóval több mint felét embereknek kell elvégezniük, akikből egyre kevesebb vállalja a nehéz fizikai munkát. Az egyetemi docens az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.

Hogy bírunk ki még két és fél napot? Még melegebb lesz, csak a hét közepén jön az enyhülés

A hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Európa gazdasága is megszenvedi a hőséget

Európa gazdasága is megszenvedi a hőséget

Európa rekordokat döntő hőhulláma rávilágít, hogy a szélsőséges meleg már nem csupán egészségügyi, hanem egyre komolyabb gazdasági kockázat is – hívja fel a figyelmet az ING elemzése. Több országban júniusi melegrekordok dőltek meg, kórházak kerültek kritikus helyzetbe, Franciaországban pedig két atomerőművi reaktort is le kellett állítani a hűtővíz hiánya miatt. Kutatások szerint a legsúlyosabb hőhullámos években a munkatermelékenység visszaesése önmagában 0,3–0,5 százalékos GDP-veszteséget okozott, az érintettebb régiókban pedig az 1 százalékot is meghaladta a kár. A probléma már nem csupán Dél-Európát érinti: Németország infrastruktúrája és munkaerőigényes ágazatai is kiemelten kitettek a hőség okozta gazdasági veszteségeknek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×