Infostart.hu
eur:
354.59
usd:
311.02
bux:
138789.04
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Állattartással álcázták a droglabort

Vádat emeltek két férfi ellen, aki egy nagykőrösi tanyán amfetamint gyártott - tudatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc közölte, hogy az ügyészség a két férfit különösen jelentős mennyiségűre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja.

A vádirat szerint egy kecskeméti férfi 2015 áprilisában megbeszélte régi ismerősével, hogy költözzön egy nagykőrösi tanyára, ahol kábítószert fognak gyártani.

A drog előállításhoz szükséges eszközöket vittek oda, majd - a többi között kereskedelmi forgalomban vásárolt anyagokból - amfetamint készítettek.

Egyiküknek az oldatok előállítása volt a feladata, a másik vádlott pedig ezeket vegyi eljárással összedolgozta.

Egy gyártási folyamatban 8-12 gramm kábítószert állítottak elő, de azt remélték, hogy napi három-négy sorozatot tudnak majd gyártani.

A látszat kedvéért ellátták a tanyán levő állatokat is, de hiába, mert a rendőrök 2015 novemberében felszámolták a droglabort.

Eljárás indult három másik férfi ellen is - kábítószer-birtoklás miatt -, mert a vádlottaktól drogot vásároltak.

Címlapról ajánljuk
A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×