Infostart.hu
eur:
355.68
usd:
312.44
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

M3-as buszbaleset: horrorélményről beszél az orvos

Az elsők között érkezett a szombati buszbaleset helyszínére Hegedűs Gábor, a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoport logisztikai vezetője dr. Kolozsvári Bence orvossal. Az éppen arra autózó szakemberek elsők között kezdték meg a mentést.

Egy szakmai rendezvényről tartottak haza, és a véletlennek köszönhető, hogy az események sűrűjében találták magukat.

– A főváros felé tartó oldalon is láttunk egy balesetet. Később már a mi oldalunkon, előttünk úgy 50 méterre lettünk figyelmesek egy kisebb koccanásra. Ekkor bekapcsoltuk a megkülönböztető jelzést, s előrementünk, hogy megnézzük, mi történt - mondta Hegedős Gábor a haon.hu oldalnak. - Mivel nem volt sérülés, továbbhaladtunk, ekkor már egy hármas koccanást láttunk. A segélyhívó diszpécserétől tudtam meg, hogy elöl egy busz szenvedett balesetet, ott nagy baj lehet. A busznál a koromsötétbe érkeztünk, mögötte is borzasztó pusztítás volt, az autók papírgalacsinként gyűrődtek össze."

Hegedűs Gábor azt mondta, bár a mentőcsapattal sok mindent megélt, de ilyen szörnyű, horrorisztikus helyzettel nem találkozott.

"A busz 81 utasa mellett két kisbusz utasai, illetve az autókban ülőkkel 100-120 ember várt segítségre. Sokan sírtak, jajgattak. Máskor akár 15 órát is utazunk egy-egy szerencsétlenség helyszínére, van idő felkészülni arra, mi várhat ránk. Az M3-ason viszont egyik pillanatról a másikra csöppentünk egy tragédia közepébe."

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×