Infostart.hu
eur:
355.81
usd:
312.69
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Lebukott Ferihegyen a kokainnyelő drogfutárnő

13 millió forint értékű kokainnal a gyomrában próbált meg bejutni az országba egy venezuelai nő, akit a NAV pénzügyőrei feltartóztattak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tudatta a NAV:

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy Zürichen keresztül Sao Paulóból érkező venezuelai állampolgárt ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei. Az utas a zöld folyosón jelentkezett belépésre, azaz nem jelentett be semmilyen árut vámkezelésre. A vámosok azonban megállították, majd átvizsgálták a kézi poggyászát, valamint a ruházatát is. A vámvizsgálatkor a nő nagyon együttműködő volt, azonban a pénzügyőröknek feltűnt, hogy az utas nagyon izzad és remeg, így feltételezték, hogy kábítószernyelővel van dolguk.

A NAV munkatársai úgy döntöttek, hogy indokolt a CT vizsgálat elvégzése, ezért kórházba szállították a venezuelai hölgyet, ahol a röntgenvizsgálat alátámasztotta a vámosok gyanúját. Az utas gyomrában összesen 76 kapszulában 673 gramm kokain volt. A kábítószer feketepiaci értéke meghaladja a 13 millió forintot.

A 26 éves nő ellen a pénzügyőrök feljelentést tettek a rendőrségen kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×