Infostart.hu
eur:
354.09
usd:
309.47
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Megmenekültek Dorothy piros cipellői

Sikerrel járt a Smithsonian Múzeum adománygyűjtő akciója: összegyűlt a 300 ezer dollár (84 millió forint), amely az Óz, a csodák csodája című 1939-es filmklasszikusból ismert filmben szereplő piros cipellők megőrzéséhez szükséges.

A múzeum egy hete indította adománygyűjtését a Kickstarter honlapon, hogy előteremtse a pénzt a musical végén Dorothy lábán látható piros cipők megfelelő elhelyezésére. A Smithsonian közleménye szerint a kitűzött 300 ezer dolláros célt vasárnap estére érték el, hála a hat kontinens 41 országából adakozó 5300 támogatónak.

A piros cipellők az Amerika Történeti Nemzeti Múzeum gyűjteményének legnagyobb becsben tartott tárgyai között szerepelnek. A múzeum a korszerű technológia segítségével olyan vitrinben kívánja elhelyezni a cipőket, amely lehetővé teszi, hogy a jövendő generációk is megcsodálhassák azt.

A nevezetes lábbelit Gilbert Adrian, az MGM-stúdió vezető jelmeztervezője készítette. Bár a cipők a filmvásznon élénkpirosnak látszanak, a valóságban rubinvörösek, mert ha piros lett volna a színük, azt a korabeli színes filmtechnika világítása narancssárgává változtatta volna.

A hét évtizeddel ezelőtti forgatáshoz több pár készült a piros cipőből. A jelenlegi tudásunk szerint fennmaradt öt pár egyike van a washingtoni múzeum birtokában. Az értékes relikviák egyikét 2011 májusában, Debbie Reynolds színésznő gyűjteményének árverésén 612 ezer dollárért adták el. Az amerikai filmakadémia tervezett múzeuma számára pedig hollywoodi hírességek egy csoportja - köztük Steven Spielberg és Leonardo DiCaprio - vásárolt meg 2012-ben egy árverés előtt egy előzetesen 2-3 millió dollárra becsült párat.

Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×