Infostart.hu
eur:
380.91
usd:
322.38
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Holttesteket találtak egy borospincében

Két, eddig tisztázatlan körülmények között elhunyt férfi holttestére bukkantak pénteken Császártöltésen, egy borospincében felállított tartályban - tudatta a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Kovács Andrea elmondta: a két holttestet keceli és helyi tűzoltók védőöltözetet és légzőkészüléket használva emelték ki a mintegy ötven köbméteres tartályból. Egyelőre nem tudni, mi okozta a két férfi halálát - tette hozzá.

Árvai Edina, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel azt közölte: az ügyben a Kiskőrösi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében folytat vizsgálatot. 

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×