Infostart.hu
eur:
379.66
usd:
321.68
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Hat év börtön szakállért

Hat év börtönre ítélt egy ujgur férfit Kasgarban a kínai bíróság, mert hosszú szakállt növesztett - jelentette a AFP francia hírügynökség a China Youth Daily kínai újság írása alapján.

A férfit a kínai igazságszolgáltatási rendszerben gyakran használt - az AFP szerint sejtelmes jelentésű - "viszálykeltés és rendzavarás" vádjával ítéltek hat év szabadságvesztésre. A 38 éves férfi feleségét pedig két év börtönbüntetéssel sújtották, mert az a muzulmánok körében használt "fejkendővel és burkával takarta arcát".

A kínai hírlap helyi tisztviselőkre hivatkozva azt írta, a párt többször figyelmeztették, mielőtt bíróság elé vitték volna az ügyet. Hozzátették, hogy az év eleje óta több embert is elítéltek már a szakállra és a fejkendőkre vonatkozó szabályok megsértése miatt.

A hszincsiangi kínai hatóságok egy éve próbálják a helyi muzulmán lakosságot arra "bátorítani", hogy ne hagyják meg arcszőrzetüket, vagy ne viseljenek a vallásuknak megfelelő öltözetet. Ennek példája a 2014 augusztusi eset, amikor is Karamiban megtiltották a szakállas, illetve burkás személyeknek az utazást a buszon. 2014 áprilisában pedig a hatóságok pénzjutalmat ajánlottak azoknak az informátoroknak, akik a túlzott mértékű arcszőrzettel rendelkező szomszédjaikról tettek jelentést.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×