Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Árverésen a Titanic egyik túlélőjének levele

Árverésre kerül a Titanic katasztrófája egyik túlélőjének levele. Írója, egy angol arisztokrata nő egy szinte üres mentőcsónakkal menekült meg, amiért később számos bírálat érte.

A kétoldalas levelet, amelyet Lady Duff-Gordon röviddel a hajótörés után írt, 4-6 ezer dollárért (1-1,6 millió forintért) remélik eladni. A levélre a RRauction árverési ház honlapján lehet licitálni január 15. és 21. között, illetve január 22-én Bostonban.

Az egyik barátjának írt levélben az akkor 48 éves Lady Duff-Gordon felpanaszolja a bánásmódot, amelyben Angliában részesítették, "ahol úgy tűnik, hogy túlélőként nem tettünk meg mindent, amit kellett volna!!! Ez szégyenletes!"

A levél az óceánjáró katasztrófájáról 1912. május 2. és július 12. között folyó vizsgálat idején íródott.

A híres divattervező, Lucy Duff-Gordon és a férje, a 49 éves Sir Cosmo Duff-Gordon a jéghegynek ütközés után az 1. számú mentőcsónakba szállt be. A negyven férőhelyes mentőcsónakban mindössze tizenketten ültek, közöttük heten a legénység tagjai voltak. A házaspárt azzal vádolták meg, hogy lefizette a legénységet, hogy ne induljon további hajótöröttek keresésére. A nyomozás a vádat alaptalannak találta.

Az elsüllyeszthetetlennek tartott Titanic óceánjáró a kanadai Új-Fundland magasságában jéghegynek ütközött és elsüllyedt. A tragédiának mintegy 1500 halálos áldozata volt.

Címlapról ajánljuk
Imre Bence: most már elhiszem, hogy vezére tudok lenni a válogatottnak

Imre Bence: most már elhiszem, hogy vezére tudok lenni a válogatottnak

A férfi kézilabda Eb góllövőlistáján hetedik helyen végző jobbszélső az InfoRádióban azt mondta, három vereséggel nem is érdemelték volna meg, hogy bejussanak az elődöntőbe, de pozitívumnak tartja, hogy meccsben voltak az összes erős ellenféllel szemben. Úgy véli, jobban kell hinniük magukban és abban, hogy képesek legyőzni erősebb csapatokat is. Saját magának 8-as vagy 8,5-es osztályzatot adna a tornán nyújtott teljesítménye alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×