Infostart.hu
eur:
364.92
usd:
326.99
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Eladó Elvis Presley két repülőgépe

Eladásra kínálják Elvis Presley két fényűzően berendezett magánrepülőgépét.

A nagyobb Lisa Marie, amelyet Elvis 1975 áprilisában vásárolt 250 ezer dollárért, majd további 350 ezerét felturbózott, többek között egy óriási méretű ágyat, aranyozott vízcsapokkal felszerelt fürdőszobát és egy négy tévéből és 52 hangszóróból álló szórakoztató komplexumot tartalmaz. Repülni azonban már sem ezzel, sem a kisebb, tartalékként használt Hound Dog II-vel nem lehet, ma már kizárólag múzeumi darabok; utoljára 1984-ben voltak levegőben.

A tulajdonos egyelőre nem tett közzé irányárat, de azt jelezte, hogy kizárólag "komoly ajánlatok" érdeklik, és csak együtt hajlandó értékesíteni a gépeket. Az ajánlatot egy repülőgépek adásvételével foglalkozó honlapon tették közzé - számolt be a fejleményekről a CNN amerikai hírcsatorna vasárnap.

A két gépet a zenész 1977-es halála után eladta a család, de az új tulajdonosokkal később megegyeztek arról, hogy visszaszállítják őket a memphisi Gracelandbe, Presley múzeumként működő egykori otthonába. Itt az évek folyamán látogatók ezrei pillanthattak be a kultuszfigurává vált sztár nagyzási hóbortjába.

A "parkolási" szerződés azonban nemrég lejárt, és a birtok kezelői úgy döntöttek, hogy 450 szobás hotelt építenek. Ehhez a repülők mostani helyére is szükségük van, ezért felszólították a tulajdonost, hogy szállítsa el a járműveket. A memphisi K. G. Coker azonban, úgy tűnik, új hely keresése helyett inkább megválna az ereklyéktől, amelyek a gracelandi belépőjegyekből való részesedése révén eddig feltehetően jó pénzt termeltek számára.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×