Infostart.hu
eur:
364.73
usd:
326.47
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Új zebracsapat érkezett a Szegedi Vadasparkba

Egy idősebb kancából és két egy év körüli csikóból álló Böhm-zebracsapat (Equus quagga boehmi) érkezett a Szegedi Vadasparkba, az afrikai patásokat a karanténidőszak letelte után már a látogatók is megfigyelhetik a zsiráfház erkélyéről.

A Tisza-parti város zebraállománya jelentősen fiatalodott azzal, hogy egy új csapat érkezett a régi felváltására - mondta Veprik Róbert igazgató.

A vadasparkban korábban Hartmann-hegyizebrákat neveltek, amelyek egy másik magyarországi állatkertbe kerültek, a nagyobb csordák helyett családokban élő alfaj szaporítása ugyanis nem sikerült. A két kanca épphogy megtűrte egymást, egy ivarérett csődör befogadására azonban esély sem volt.

A szakemberek ezért döntöttek úgy, hogy új csapat gondozásába fognak. Egy hollandiai szafariparkból az alföldi zebra egyik alfajához tartozó Böhm-zebrák érkeztek Szegedre. Az állatok a szükséges karanténidőszak és állatorvosi vizsgálatok elvégzése után foglalhatták el végleges lakhelyüket, a zsiráfházat, majd a külső kifutót is birtokba vehették.

Az új szegedi Böhm-zebracsapat egy csődörből és két kancából áll, közülük a hím és az egyik nőstény, név szerint Secret és Indira még igen fiatal, tavalyi születésű, míg Britt egy idősebb, tíz év körüli kanca.

A Közép- és Kelet-Afrikában honos Böhm-zebra az alföldi zebrák legkisebb - 120-140 centiméteresre megnövő - alfaja, tömegük általában 300 kilogramm. Általában 17-18 egyedből álló, egy csődör vezette csapatban élnek. Bár az alfaj természetvédelmi helyzete kedvezőbb, mint a veszélyeztetett hegyi és Grevy-zebráké, egyes területeken - főleg Ruanda, Szomália és Szudán polgárháborús övezeteiben - jelentősen csökken a létszáma, sőt, egyes vidékekről - így Burundi területéről - ki is pusztult. Nemcsak húsáért és bőréért vadásszák, hanem sokszor a legelő háziállatok vetélytársát látják benne a helyi állattenyésztők, ez utóbbi számos nagy afrikai patás kipusztításának oka volt.

Az új zebracsapatot hosszabb távon szaporítani szeretnék, az első zebracsikó születésére 2-3 év múlva lehet majd számítani.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×