Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.66
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén

Magyarországi diákokat szállító autóbuszok ütköztek Gyulafehérvár környékén

Magyarországi diákokat szállító autóbuszok ütköztek egymással szerda este Gyulafehérvár szélén - 12 diák és egy felnőtt könnyebb sérüléseket szenvedett.

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a 11 és 13 év közötti magyarországi diákokat szállító román, illetve magyar rendszámú autóbusz Nagyenyed felé tartott, amikor Gyulafehérvárnál a hátsó autóbusz nekiütközött az előtte fékező elsőnek, és azt nekilökte két előtte haladó személygépkocsinak.

Alina Marescu, a Fehér megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek elmondta, egy gyulai általános iskola diákjai utaztak a két autóbuszon. A baleset bejelentését követően a román hatóságok több mentőautót küldtek a helyszínre. A balesetben 13-an szenvedtek könnyebb sérüléseket, közülük kilenc gyermeket és két felnőttet mentővel a gyulafehérvári megyei kórházba szállítottak.

Pál Zoltán, a csoport egyik idegenvezetője az MTI-nek elmondta, a gyulai Implom József Általános Iskola diákjai a Határtalanul program keretében érkeztek háromnapos erdélyi kirándulásra, melynek Nagyenyed, Torockó, Kolozsvár és Nagyvárad lesznek az állomásai. Az idegenvezető szerint a kirándulás útitervét nem kell módosítani a baleset miatt. Hozzátette: inkább csak biztonságból szállíttatták be a kórházba kivizsgálásra azokat a gyermekeket, akik kisebb zúzódásokat szenvedtek.

Az idegenvezető megjegyezte, csak az ő esetében kellett vérző sebet ellátniuk az orvosoknak. Õ a második busz sofőrje mellett ült, és a jármű betört szélvédője vágta el a kezét. Pál Zoltán azt is elmondta, a hatóságok példásan jártak el, Fehér megye prefektusa is ellátogatott a kórházba, hogy személyesen tájékozódjon a beszállítottak állapotáról. Az idegenvezető szerint a csoport nem sérült tagjai már el is jutottak a nagyenyedi szállásukra, a kórházba bevitt kirándulók az után utazhatnak tovább, hogy valamennyiük számára kiállítják a kórházi kivizsgálás iratait.

Denisa Marinescu, a gyulafehérvári kórház ügyeletes orvosa az MTI-nek elmondta, hogy a buszbaleset áldozatai csak kisebb zúzódásokat szenvedtek, senkit sem kellett beutalni közülük. "A tanítójukkal és az idegenvezetőjükkel együtt elhagyhatják a kórházat, de a kirándulás során még megfigyelés alatt maradnak" - nyilatkozta az orvos.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Az uniós költségvetés nagyságáról és a támogatások elosztásáról is vita van a tagállamok között. A tervezett átalakítás a nemzeti kormányoknak nagyobb beleszólást adna a források felhasználásába, miközben háttérbe szorulhatnának a régiók – mondta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×