Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Kapuvári buszbaleset - szabadlábon védekezhet a sofőr

A jogerős döntés szerint is szabadlábon védekezhet az az idős férfi, aki a hónap elején karambolozott a HAT-AGRO Győr női kosárlabdacsapatát szállító busszal. A balesetben életét vesztette Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző.

Máté Kinga bíró, szóvivő szerdán közölte, hogy a járásbíróság után a Győri Törvényszék sem adott helyt az ügyész indítványnak, és nem rendelt el lakhelyelhagyási tilalmat.

Az indítványt szeptember 10-én, a sofőr súlyos sérülései miatt a győri kórházban megtartott tárgyaláson utasította el az első fokú fórum. Máté Kinga akkor újságíróknak elmondta, a bíróság azzal indokolta a felelősségét elismerő férfi szabadlábon hagyását, hogy a 69 éves, büntetlen előéletű, hosszas kórházi kezelésre szoruló, "mintaszerűen rendezett" családi és személyi körülmények között élő gyanúsított esetében nem áll fenn a szökés, elrejtőzés veszélye. Hozzátette, hogy a gyanúsított teljes megbánást tanúsított a tárgyaláson.

A szóvivő közölte: "a megalapozott gyanú kétséget kizáróan fennáll", hiszen a férfi elismerte, hogy ő ütközött autójával annak a busznak, amely a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatát szállította.

Szabó József, a halálos tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsított férfi védője az MTI-nek akkor elmondta, védence nem tud magyarázattal szolgálni arra, miért következett be a baleset. Noha semmilyen körülmény nem zavarta, lehajtott a padkára, és amikor balra rántotta a kormányt, már olyan közel volt a busz, hogy nem volt ideje a lábát a gázról a fékre tenni - közölte.

Szeptember 7-én Kapuvár és Vitnyéd között ütközött össze a férfi személyautója a soproni mérkőzésükre tartó sportolókat szállító autóbusszal. A balesetben meghalt Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző, Natasa Kovacevicnek, a csapat szerb játékosának pedig amputálni kellett a lábát.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×