Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Befogták a Pest megyében rejtőző veszélyes aligátorteknőst

Sikerült befogni az egyik Pest megyei kisváros patakjában augusztus eleje óta rejtőző, emberre is veszélyes aligátorteknőst - közölte a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora az MTI-vel.

Szilágyi István elmondta, hogy kedd délután Both Zoltán veszélyesállat-befogóval a szokásos "beetetős" sétájukon voltak a Zsámbéki-medence településének érintett patakjánál, amikor Both észrevette, majd kézzel, a farkánál megragadta a veszélyes állatot. Közös erővel kiemelték a mederből, majd egy ládába zárták. Az állatot tavasszal valószínűleg a veresegyházi medveotthon egyik védett, vizes helyére, megfelelő körülmények közé helyezik el.

A két szakember rendszeresen kijárt az aligátorteknős feltételezett tartózkodási helyéhez, és döghúst helyeztek el a patakmeder egy pontján, hogy ne vándoroljon tovább, inkább egy helyre szokjon. A befogással megvárták a hűvösebb időt, amikor a teknős viszonylag gyakran kimegy a napra "feltöltődni".

Az állatvédő liga kurátora augusztus 7-én jelezte az MTI-nek, hogy egy emberre is veszélyes, körülbelül 7 kilós aligátorteknőst fedeztek fel az egyik Pest megyei kisváros patakjában. Szándékosan nem nevezte meg a települést, nehogy "önjelölt vadászok" üldözni kezdjék az agresszív, veszélyes teknőst. Csupán annyit árult el, hogy a Zsámbéki-medence egyik városának játszótere melletti patakban, "susnyás", lápos helyen, számára ideális, bő egyméteres vízben bújt meg a vélhetően 10-13 éves állat.

Az aligátorteknőshöz az 1990-es évek végéig könnyen hozzá lehetett jutni, bárki tarthatott ilyet otthon az akváriumban, csakhogy mostanra ezek az állatok kinőtték az akváriumokat, és gazdáik közül többen az eledelül szolgáló húst sem akarják megvenni nekik, inkább megszabadulnak tőlük - magyarázta Szilágyi István, aki ismételten kérte a hasonló veszélyes állatok tulajdonosait, hogy ha meg akarnak válni kedvencüktől, ne eresszék szabadon, hanem szóljanak az állatvédőknek.

A felnőtt, 25-30 éves aligátorteknős akár a 30 kilós súlyt is elérheti, s 70-80 évig is elélhet. Egyetlen harapással akár egy kapanyelet is képes megroppantani, vagyis komoly sérüléseket okozhat az embernek.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×