Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Kábítószert fogyaszthatott a rendőrön átgázoló osztrák férfi

Kábítószert fogyaszthatott az a 34 éves osztrák férfi, aki német rendszámú Hummer terepjárójával halálra gázolt egy 34 éves rendőrt csütörtök délután Apátfalván - közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője péntek reggel.

A szóvivő elmondta: a vélhetően ópiát- és morfinszármazékok hatása alatt álló gázoló csütörtökön nem volt kihallgatható állapotban, várhatóan pénteken gyanúsítják meg.

A férfival szemben a hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntette merül fel, ami az egyik legsúlyosabban büntetendő bűncselekmény, 10-től 20 évig terjedő, de akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható érte. Emellett a közúti közlekedés veszélyeztetése is felmerül vele szemben.

Fazekas Géza az MTI-nek beszámolt arról is, nagyban segíti a nyomozást, hogy az eseménysort a Hummer mögött haladó másik, ugyancsak Hummer terepjáróból mobiltelefonon rögzítették.

A Belügyminisztérium hősi halottjává nyilvánította Kenéz Imre rendőr törzszászlóst - akit csütörtökön halálra gázolt egy terepjárós Apátfalván -, és posztumusz rendőr hadnaggyá nevezte ki Pintér Sándor belügyminiszter - közölte a minisztérium sajtóosztálya pénteken.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közleményében hangsúlyozza, hogy osztoznak a család fájdalmában, és a szervezet valamennyi épületére kitűzik a fekete zászlót.

Kenéz Imre a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának forgalomellenőrző alosztályán dolgozott.

Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön a helyszínen elmondta, hogy a rendőrök 12:45-kor közlekedési ellenőrzést végezve akartak megállítani négy terepjárót. Az egyik Hummer vezetője azonban megpróbált elmenekülni. Egy motoros rendőr - mint utóbb kiderült, Kenéz Imre - utána indult, megelőzte, és meg akarta állítani a Hummert, a terepjáró azonban elütötte őt.

A rendőr olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás közben meghalt.

Címlapról ajánljuk

Tovább láthatók a felbecsülhetetlen és rejtélyes ritkaságok az Akadémián

A Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriuma alkalmából rendezett 200 év kincsei című kiállítás tovább, jövő márciusig várja a látogatókat, akik olyan ritkaságokat tekinthetnek meg, mint a Szózat kézirata vagy a rejtélyes Rohonci kódex, de a 19. századi portréfestészet remekei is várják az érdeklődőket a patinás épületben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×