Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Súlyos baleset az M3-ason - három halott

Három ember meghalt, kettő megsérült egy balesetben kedden hajnalban az M3-as autópályán a 44-es kilométerszelvénynél; a sztráda Budapest felé tartó oldalát az érintett szakaszon teljes szélességében lezárták - közölte az MTI-vel a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője.

Kovács Viktória elmondta: az eddigi adatok szerint egy szlovák rendszámú BMW női vezetője feltehetően elaludt a volánnál, és nekiment az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés következtében a szalagkorlátnak hajtott, majd kigyulladt.

A Fiatban hárman bennégtek, holttestüket a tűzoltók az oltást követően találták meg a roncsok között - mondta a szóvivő. A kocsiból egy ember még időben ki tudott mászni, ő másodfokú égési sérüléseket szenvedett.

A BMW vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett, esetében felmerült az ittasság gyanúja, a rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot - tette hozzá Kovács Viktória.

Az autópálya Budapest felé tartó oldalán az érintett szakaszon teljes útzár van, a közlekedőket Kerekharasztnál terelik el.

Az Állami Autópálya Kezelő honlapján szereplő tájékoztatás szerint a helyszínen már hajnali 6 óra előtt torlódás alakult ki, a forgalmat Hatvan és Bag között a 3-as főútra terelik.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×