Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
324.95
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Véget vetett az észak-koreai tévé az intim találgatásoknak

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nős - közölte szerdán az észak-koreai állami televízió, véget vetve a fiatal vezető oldalán feltűnő hölgy kilétével kapcsolatos találgatásoknak.

A tévé beszámolója szerint Kim kedden "feleségével, Ri Szol Dzsu elvtársnővel" látogatott meg egy vidámparkot. A híradásból azonban nem derült ki több a nőről, ahogy arról sem, hogy mióta házasok Kimmel.

Kim Dzsong Un oldalán a közelmúltban több alkalommal jelent meg az illető hölgy nyilvános eseményeken. Először a Kim Dzsong Un nagyapja, Kim Ir Szen halálának tizennyolcadik évfordulójára rendezett megemlékezésen, majd egy óvodai látogatáson, harmadszor pedig egy Disney-figurákat felvonultató színházi előadáson mutatkoztak együtt.

Korábbi találgatások arról szóltak, hogy az ifjú vezér szeretőjéről, mások szerint húgáról volt szó, de Dél-Koreában szárnyra kaptak olyan spekulációk is, miszerint a harminc év körüli nő egy popegyüttes volt tagja, Kim gyermekkori szerelme.

Elemzők szerint az, hogy az ifjú vezető felesége társaságában mutatkozik nyilvános eseményeken, jelentős stílusváltás apjához, a néhai Kim Dzsong Ilhez képest. Kim Dzsong Il tizenhét éves uralma alatt partnereit és gyermekeit nem említette az észak-koreai média, így Kim Dzsong Unt is csak tavaly év végén ismerte meg az ország.

Sokak szerint a legifjabb Kim stílusa Kim Ir Szenére hasonlít, aki gyakran mutatkozott felesége oldalán, gyermekekkel a karjában. Egyes szakértők úgy vélik, hogy a fiatal vezető megközelíthetőbb, "puhább" képet szeretne mutatni magáról népének.

A szöuli Dongguk egyetem kutatója, Ko Ju Hvan a stílusváltással kapcsolatban azt mondta: elképzelhető, hogy Észak-Korea belekezd a gorbacsovi glasznoszty (nyitottság) valamilyen változatába.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Súlyos zavargások Franciaországban és más európai államokban – Percről percre követjük az eseményeket

Súlyos zavargások Franciaországban és más európai államokban – Percről percre követjük az eseményeket

Vasárnap Franciaország a szombati erőszakos tüntetések következményeivel szembesül: egy demonstráló meghalt, több száz rendőr megsérült, és több mint 1800 embert őrizetbe vettek. Több nagyvárosban fosztogatások és gyújtogatások voltak, Limoges történelmi városházája nagyrészt megsemmisült, Emmanuel Macron pedig országos beszédet jelentett be. A zavargásokra Donald Trump és Giorgia Meloni is reagált, miközben Belgiumban, Olaszországban, Portugáliában és Albániában is folytatódtak a társadalmi feszültségekhez kapcsolódó megmozdulások. Ebben a cikkünkben percről percre követjük a vasárnapi eseményeket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×