Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.29
bux:
143452.81
2026. július 22. szerda Magdolna

Megkerült a Balatonban eltűntként keresett nő

Megkerült a Balatonban eltűntként keresett nő; a 66 éves asszony csütörtök reggel a balatonkenesei Vak Bottyán strandról indult fürdeni, s mint kiderült, egy másik strandnál pihent meg, mielőtt visszaúszott volna.

Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője az MTI-nek elmondta, hogy egy reggelente rendszeresen úszni járó nőt kerestek, aki a bójákig szokott beúszni, ezúttal azonban nem tért vissza a szokott időben, és eltűnt a strand vízi mentőjének szeme elől is. Ezért riasztották a vízi rendőröket, s az asszony keresésébe a vízi mentők is bekapcsolódtak.

Mint kiderült, a nő Balatonkenese egy másik strandján ért partot, napozott egy kicsit, majd több mint két órával később onnan úszott vissza a ruháihoz, táskájához, amelyek addigra a vízi rendészekhez kerültek, így tőlük kapta vissza azokat - mondta a rendőrkapitányság vezetője.

Horváth László közlése szerint nyaranta ötven-száz esetben riasztják úgy a vízi rendőröket, főként gyerekek és idősek eltűnése miatt, hogy utólag kiderül, szerencsére alaptalan volt az aggodalom.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”
rendkívüli tájékoztató

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×