Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Forgalommal szemben, ittasan hajtott egy horvát férfi az M7-esen

Balesetet nem okozott, de a forgalommal szemben, ittasan hajtott az M7-es autópályán egy horvát férfi, akit a rendőrök Nagykanizsánál tudtak leterelni a sztrádáról - tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Salamon Róbert elmondta: kora délután először a fonyódi rendőrök, majd az Állami Autópályakezelő Zrt. munkatársai értesítették a zalai rendőröket, hogy egy piros színű személygépkocsi halad a sztrádán a forgalommal szemben, Budapest felől Letenye irányába. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság eszteregnyei autópálya alosztályának munkatársai az értesítést követően nem sokkal, Nagykanizsa keleti lehajtójának közelében észlelték a járművet.

A horvát rendszámú személyautó vezetője először elhajtott a rendőrautó mellett, majd később lassított. A rendőrök a kocsi után fordultak és az autópálya lehajtójánál sikerült kiterelniük a kanyarodó sávra.

A megállított horvát férfi a gyanú szerint ittasan ült a volán mögé, ezért az alkoholszondás teszt után vér- és vizeletminta vételére állították elő, ezzel együtt pedig eljárást is indítottak ellene - közölte a szóvivő.

Címlapról ajánljuk

A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János építési és közlekedési miniszter egy korábban rögzített televíziós interjúban, amely az ügy legújabb fejleményei kapcsán ismét a közbeszéd homlokterébe került.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Putyin bajban van, bevethetik az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Putyin bajban van, bevethetik az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Kaupo Rosin, az Észt Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetője a CNN-nek elemezte a helyzetet. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre nagyobb gondban van, a frontvonalon nem képes elérni sikereket, folyamatosan növekednek a veszteségek, miközben már nem képesek elegendő embert toborozni. Az ukrán csapások közben egyre nagyobb károkat okoznak a hátországban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az amerikai és európai partnerektől származó értesülések szerint Oroszország az Oresnyik rakétarendszerrel készül csapást mérni Ukrajnára. Kijev jelenleg is ellenőrzi ezeket az információkat - számolt be a RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×