Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Ragadozóként szemelte ki diákszeretőit a tanár

Hét éves börtönbüntetést kapott az a tanár Nagy-Britanniában, aki két diákkal is lefeküdt. A férfi egy internetes közösségi oldalon szemelte ki a tinédzsereket, akiknek udvarolni kezdett.

Elítélték Robert Healyt, azt a 27 éves tanárt, aki egy 15 és egy 16 éves diáklánnyal létesített szexuális kapcsolatot.

A brit férfi 2007 októberében egy internetes közösségi oldalon kezdett el udvarolni a 15 éves lánynak, aki abba az iskolába járt, ahol ő is tanított. A tanár üzeneteket írt neki, gyakran hívogatta, és két hónap alatt összesen háromszor feküdt le a lánnyal apja üresen álló házában.

A kapcsolatnak a 15 éves lány vetett véget, miután az egyik szomszéd rájött a dologra.

Néhány hónappal később a tanár egy 16 éves lánnyal kezdett ki, akivel aztán autójában is szexuális kapcsolatot létesített. Robert Healy összesen hétszer feküdt le a lánnyal, és nem is próbálta nagyon titkolni a viszonyt, így néhány diák az iskolából tudott a történtekről.

Végül mindkét lány jelentette az esetet, ezt követően pedig az igazgató behívatta a tanárt, aki ekkor még mindent tagadott. Később őrizetbe vették a férfit, de óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A tanár ekkor is kapcsolatba lépett az idősebbik lánnyal, és azt ígérte neki, akkor is szeretni fogja, ha börtönbe kerül.

Robert Healyt tavaly augusztusban rúgták ki az iskolából, majd egy hónappal később vádat emeltek ellene fiatalkorúval létesített szexuális kapcsolat miatt.

"A 15 és 16 éves lányok nagyon befolyásolhatók és sebezhetők, és kecsegtető a számukra egy olyan férfi figyelme, aki tekintéllyel bír" - mondta Charles Kemp bíró, aki szerint a tanár ragadozóként szemelte ki a lányokat.

"Ezek lányok diákok, és a maga gondjára voltak bízva, ám ahelyett, hogy védelmezte volna őket, viszonyt kezdett velük" - tette hozzá a bíró, aki végül hét éves börtönbüntetést szabott ki a tanárra.

A 15 éves lány apja szerint ez a büntetés nem elegendő. "Ez a férfi sohasem gondolt arra, hogy hosszú távon milyen kárt okoz, nem vette figyelembe, hogy mennyi szenvedést okoz, hanem önző volt."

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×